Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Fehér Zoltán: „De szép kocsi, de szép ló előtte” (A bátyai paraszti lótartás hagyományai)

magát, mint arról Szirányiné Maros Erzsébet beszámolt. Hát az én életömrül ne is beszéljünk, mer olyan szegényük vétünk, hogy no. Ugye apám vergődött, hárman vétünk testvérük. Akkor még ott szálláson laktunk. Vét apámnak ugyan tehene is egy vagy két lova, meg disznók meg baromfi is vét. Akkor tán még födünk se vét a házhoz. A szegényebbek örültek, ha egy lovat meg tudtak venni, elég gond volt annak a tartása is. Az egyes lovat mindig a rúd jobb oldalára fogták be. Az egylovas gazda azzal a szólással vigasztalta magát, hogy egyes lónak nincsen párja. A szólás humora kettős értelméből fakadt. Az egyes valóban páratlan szám, a nincsen párja, jelentése azonban lehet az is, hogy nincs több ilyen ló a világon, ez a legkiválóbb, páratlan a maga nemében. Az egylovas gazdák sokszor ketten-ketten összeálltak, összefogták a lovukat, s így végezték el azt a munkát, amit egyes lóval nem lehetett volna (szántás, hordóskodás).

A régi lovas kocsis világban KRESZ nélkül is kialakult a közlekedési morál. A földesutakon mindenki a kátyúmentes sávot kereste, s ha két kocsi szembetalálkozott egymással, íratlan szabály volt, hogy a fiatalabb kocsis tér ki az idősebb elől, illetve a nagy terűvel megrakott kocsinak tért ki a másik. A legnagyobb sértés abból származott, ha az egyik kocsis a mellette elhaladó lovakat megcsapta ostorával. így tett a dölyfös úri kocsis Arany János versében: „Jobban esik neki, a kevély lelkének, / Ha nyakába sújthat a két árva sőrének, Jobban esik neki, ha egyet kiálthat /: Földi, a kerékagy siratja a hájat."

Paprikabetakarításkor a zsákokkal jól megrakott kocsira nem ült föl gazdája, nem a lovak, hanem a termés kímélése miatt, s inkább a szekér mellett ballagott. Hordóskodáskor a vendégoldallal megnagyobbított kocsira 7 körösztöt is fölraktak, de kisebbekből akár 9-10-et is. A rakományt a hatöles rudallókötéllel rögzítették, s gumóval szorították le. Ha valamilyen ok miatt felborult, kocsisa a rakomány tetejéről a földön találta magát, az arra menők ingerkedve odaszóltak neki: Megjött Lackó, hozott körtét? A tréfában a nyári László napra van utalás, amikor elbágyad az ember a hőségtől. Arany János ezt így írta: „De felült Lackó a béresek nyakára, / Nincs ki vizet merjen hosszú csatornára."

A család lova, illetve lovai még arra is szolgáltak, hogy a közeli vagy távolabbi helységek piacaira, vásáraiba szállítsák gazdájukat, esetleg a szomszédokat. Már 1831-ben felrója az egyházi látogatás a bátyaiak bűnéül, hogy vasárnap kocsival elhajtanak a faluból. Nyilván a távolabbi helységek piacaira igyekeztek ilyenkor. Sok olyan gazda volt, aki rendszeresen vállalt efféle piaci fuvarozást. Az ilyen fuvarok néha veszélyekkel is jártak, de szerencsés esetben jó jövedelmet is hoztak, mint arról Benczéné Hegedűs Erzsébet beszámol. Jobb gazdák épp ezért két kocsit is tartottak. Az egyiket munkára, a másikat inkább utasok szállítására, piacra való hajtásra használták. A jobb módúaknak voltak cséza kocsijaik is. Ez utóbbiakhoz bőrülés és jobb szerszám is illett. Ilyenkor még a szerszámot, de még a lovak patáját is kifényesítették Ferkó olajjal, a kopott ostor helyett meg az ünneplő, nemzeti színű sallangost használták.

1862-ben Bajnai József szemléletes leírását adja a Kalocsai Sárköz áruszállító fogatainak. Ki ne ismerne rá görbült oldalú, kopott kocsijáról, szeszélyes összeállított lovairól, öltönyeiről, nyers gúny és vastag tréfákkal tarkázott beszédéről Sárköz fiára és lányára? (...) Ha hosszú menés után sebes ügetésre hajtott két: kicsiny, kisebb, legkisebb, nagy, nagyobb, legnagyobb hasonlítási fokozat szerint egymás mellé fogott ló után Tolnába, Baranyába, különösen Szekszárdra, Pécsre vagy Mohácsra csikorog be valamely ponyvákba pakolt cserénysaraglyás színtelen edény, azaz: kocsi, tudják, hogy Sárközben szabadok az utak, nem volt eső, nem volt árvíz. Az utak gyalázatos volta miatt gyakran kényszerültek arra, hogy a szomszédok összefogják lovaikat a szekér elé, s így négylovas kocsival tudtak csak eljutni akár még a közeli Kalocsára is.

Volt a faluban egy Mózsi zsidó, aki fillérekért vásárolta a káposztát, de édesapámék nem neki adták, hanem kocsira rakták, és vitték Kiskőrösre, Soltra és a kunsági falvakba. Mondta is a nagypapa:

Várjál csak fiam, ezek a kunok milyen gazdag emberek, tíz-húsz arany koronással fizetnek, nem is alkudoznak.

94