Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Buda Ferencz: Világ, világom (részlet egy készülő önéletírásból)

emlékszem hogy mi ketten leszünk a dolog végrehajtói. Lelkesen csatlakozott a vállalkozáshoz. Két jókora hátizsákot gyűjtött be a többiektől, s ebéd végeztével

— miután Lajos bával közöltem szándékunkat - el is indultunk. Pár száz méter után letértünk a kövesútról s óvatosan körbekémlelve bekúsztunk a patak menti kukoricásba. Ügyelvén, hogy ne csak egy helyről szedjük, percek alatt teliraktuk a hátizsákokat. Jól megnehezedett mind a kettő. Egymás hátára segítettük, aztán újabb körbevizsgálódás után nekivágtunk a visszaútnak. Jaj, csak nehogy jöjjön valaki erre! De bizony jött, mégpedig két határőr! Vállra vetett géppisztollyal, ütemes, egyforma léptekkel, cigarettázva közeledtek. Csak meg ne kérdezzék, mit viszünk a zsákban! Itt vannak már alig két-három méterre tőlünk - s a társam hátizsákján a megkopott pánt ekkor elszakad, a szállítmány a földre zuhan, s a rosszul bekötött hátizsákból jó néhány kukoricacső kiborul az útra. Dermedten torpanunk meg mind a ketten: most aztán mi lesz? A két katona azonban épp csak egy futó pillantásra méltat bennünket, aztán lépdel tovább az úton, vissza sem nézve. „Na, ezt megúsztuk!" - törültük le homlokunkról a verejtéket. A zöld csuhétól megtisztított tengericsöveket nyomban megérkezésünk után felrakták főni a nagy kondérban. Fejenként kettő jutott belőle a táborban mindenkinek.

Hogy mi történt még a táborozás ideje alatt? Nem túl sok minden. A hónap közepe táján néhány alkalommal eleredt az eső, dörgött-villámlott; zivataros volt az augusztus abban az esztendőben. Ilyenkor a Kopolya-forrás vize olyan erővel zuhogott elő az üregéből, hogy aludni alig lehetett a harsogásától, s a tovafolyó víz is háromszorosára duzzadt, alig fért el a medrében. Egy Miska nevű gyerek- göndör barna hajú, alig tízéves, de életrevaló s élénk eszű fiú — megelégelte a szerinte csapnivaló ellátást s a méltánytalan bánásmódot, ezért egy napon nyoma veszett. Kovács Lajos nyomban kerestetni kezdte a rendőrséggel; azok egy hét múlva találtak rá odahaza, Debrecenben. Egy sorakozó közben az egyik fiú - méghozzá nem is a legkisebbek közül - a déli verőfényben rosszul lett, s ájultan bukott ki a sorból. Lecipeltük a patak mellé, s hideg vízzel locsolgatva sikerült magához téríteni. Megünnepeltük augusztus húszadikát. Lajos bá említést tett a két éve életbe léptetett alkotmányról meg az új kenyérről (ámbár mi még tavalyi lisztből süttettük a mienket), de leginkább István királyt méltatta. Utolsó esti tábortüzünknél sokáig, talán éjfélig is fenn voltunk mindannyian. Sokat énekeltünk. Vártuk is a hazatérést, sajnáltuk is, hogy ezt a helyet itt kell majd hagynunk.

Másnap a már ismerős marhavagonnal hazautaztunk Debrecenbe.

Alig egy hét múlva pedig már gimnazista lettem. Ismét.

(Majdnem elfelejtkeztem róla, hogy megemlítsem: ebben a táborban én őrsvezető voltam. Őrsöm felülről számolva a második sátorban tanyázott a patak partján. Ez alkalommal kerültem először - s mivel soha nem törekedtem rá, utóbb sem sokszor - vezető beosztásba.)

21