Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Fehér Zoltán: „De szép kocsi, de szép ló előtte” (A bátyai paraszti lótartás hagyományai)
Míg az aprójószágokat általában ötették, a lábasjószágoknak inkább önni adtak. Adtál a lovaknak? Kaptak a lovak? - kérdezték. A gazda csak azután ülhetett a vacsorához, miután a lovakat ellátta. Étkezéskor első volt a ló, aztán jött a gazda. Nyáron napjában háromszor, télen kétszer adtak a lovaknak. A lovak számára az élelmet a jászolba dobták, öntötték. Lehetett ez széna. Bátyán azonban kevés volt a kaszáló, kevés széna volt a gazdaságokban. Szűkén bántak vele. Az elöljáróság árverezte az utak, dűlők szélén, a gátoldalban a füvet kaszálásra. Ilyenkor szinte verekedésre került sor a sok igénylő között, mert olyan takarmányszegény volt a falu. Nyáron viszont adtak zöld lucernát. Egész évben volt csöves kukorica, szecska, abrak. A nagy deszkaládában, aferslógban keverték a korpából, aprított tökből, polyvából, szecskából és reszelt marharépából készült eledelt. A takarmány elkészítéséhez használták a kézi kerékkel hajtott szecskavágót és a répa feldolgozására szolgáló reszelőt. Tavasszal a szénát zöldtakarmánnyal keverték, hogy az ne ártson meg a jószágnak. Télen éjszakára a kukoricaszár leveleit is a lovakkal etették meg. A csupasz szárakat, a szárízíket újból kévébe kötötték és a kemencében tüzelték el. Általában kora reggel, munkába indulás előtt adtak a lovaknak, aztán este, munka után. Ilyenkor itatták is őket vödörből vagy a kút vályújánál. Napközben, ha pihent a ló a föld végében lévő akácfák hősében a hátsó saraglyához kötve, a kocsioldalba vetett frissen kaszált füvet vagy tarló kaparékot fogyasztott. Abrakos tarisznyát inkább csak a városi piaci várakozás alkalmával akasztottak a ló nyakába. Hegedűs P. József bátyai paprika-nagykereskedő 1946-ban készült írásba foglalt becslése szerint egy ötholdas parasztgazdaságban a két ló ellátására napi 3 kg abrak szükséges, ami egy év alatt 1095 kg-ot jelent. Télen, amikor nem volt folyamatos kinti munka, néha-néha csak azért fogták be a lovakat, hogy megjárassák őket. De még ekkor is végeztek valamilyen hasznos tevékenységet. Kimentek a rakodóba, hogy hozzanak haza egy kocsira való szénát, szalmát, a szárkúpokból kukoricaszárat. Ilyenkor hordták ki szánkóval az udvarokból a havat a legelőre. Néha-néha ellátogattak kocsival, szánkóval a szomszéd falubeli katonacimborához vagy a szállási, illetve a falubeli rokonokhoz. A nyári nagymosás, aratás előtt vagy inkább után, amikor már a kapálás is befejeződött, félig-meddig ünnepi eseménynek számított. Ilyenkor lovas kocsival vitték ki a Dunára a kilúgozott szennyest, s nemcsak azt, de szinte a magukon lévő valamennyi ruhát is kimosták. A gyermekek a sekély vízben boldogan lubickoltak, a gazda meg kicsit lejjebb behajtotta a vízbe a lovakat, lemosta őket, s maga is megfürdött. Egy jó gazda két lóval rendelkezett. Ennyi elegendő volt földjeinek megmunkálásához, a szántáshoz, boronáláshoz, trágyahordáshoz, palántaszállításhoz, hordóskodáshoz, a 19. században a nyomtatáshoz, a betakarításhoz, a család napi kihordásához arra a földparcellára, ahol éppen az időszerű munkát kellett végezni (vetés, ültetés, aratás stb.). A 19. században még a hagymát, káposztát szállító dereglyéket is lovak húzták az árral ellenkező irányba a partról. Valószínű, hogy lóval működött az a két szárazmalom 1715-ben, amelyek közül az egyik a falu közepén állt, s amely 15 pozsonyi mérő gabonát fogadott be. Az 1800-as években a paprikaőrlő szárazmalmokban a lovat rendszerint az őrlető gazda adta, de adhatta a malmos is. Még a 20. század elején is működött az az olajsütő Dobosban, amely szintén lómeghajtású volt. A körbe-körbe járó lovakat kétóránként kellett cserélni. A gyűdi vagy más búcsúkba induló zarándokcsapatot is mindig kísérte egy fogat. Ez szállította a nagyobb batyukat, erre ülhettek föl időnként azok, akik nagyon elfáradtak, vagy kisebesedett a lábuk a gyaloglás során. Építkezés során az építőanyag, a föld hordása is kocsifuvarral történt. A lovas gazda gyakran segített a ló nélkülinek földje fölszántásában, termésének hazahordásában, ekekapálással, s mindezért az illető gyalognapszámmal fizetett, vagyis elment kapálni, paprikát csipedni stb. De néha még a két lovas gazda is szegénynek érezhette 93
