Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Buda Ferencz: Világ, világom (részlet egy készülő önéletírásból)
Buda Ferenc Világ, világom XII.* Az a nyár, 1951 nyara az addig megszokottaknál jóval több új élményt tartogatott számomra. Ezek sorában kiemelt hely illeti meg a táborozást. A cserkészmozgalom három évvel korábbi betiltása után természetesen csakis úttörőtáborozásról lehetett szó. Legalábbis gyerekek számára. (A felnőttek táboroztatása egészen másfajta keretekben történt: sorkatonai szolgálat, munkaszolgálat, hadifogolytábor, építőtábor, intemálótábor, büntetőtábor; ez utóbbi gulag elnevezését mi akkor még nem ismertük.) Szüleim bizonyára nélkülem is elő tudták volna teremteni a háromhetes táborozás pénzbeli árát, ilyesmi azonban szóba sem került: megegyeztünk egymással, hogy szünidei munka révén szerzett keresetemmel magam is hozzájárulok a költségekhez. Nem sokkal az évzáró után, még júniusban elszegődtem hát cseresznyét szedni. Kinn volt jó messzi az a gyümölcsös a Böszörményi út bal oldalán, valahol a Mezőgazdasági Akadémia (később: Agrártudományi Egyetem; ma: Debreceni Egyetem Agrártudományi Kara) háta mögött, szaporán lépkedve is erős félóra járásnyira tőlünk. Egy kiló cseresznye leszedéséért akkori pénzben - már nem is emlékszem pontosan - 2 vagy 4 fillért fizetett a kertészet. Javakorabeli, szép nagy fák álltak hosszú sorokban, akkora koronája volt némelyiknek, hogy el lehetett volna lakni rajta. Létra természetesen egy szál sem: azért van a kéz meg a láb, hogy felkapaszkodjunk vele a fára. Ebben én nem találtam semmi kifogásolnivalót: fára mászni amúgy is szerettem, tudtam is elég jól, vígan jártam hát ágról-ágra a hatalmas cseresznyefákon a vaskampóval felakasztható füleskosárral. Meg kell vallanom, hogy az általam leszedett cseresznyének alighanem csak a kisebbik fele került kosárba, majd a lent várakozó gyümölcsösládákba, viszont befaltam annyit, mint előtte s utána soha. „Egyetek, ha jólesik, csak ne pocsékoljátok" - mondta eligazításkor a szedőkre felügyelő kertész. Kevés fogalma lehetett róla, mennyi cseresznyét kell megennie egy kamaszfiúnak, hogy azt mondhassa végül: már nem esik jól. Annyi bizonyos: én egyszer sem jutottam el addig a pontig. Megesett, hogy a reggel magammal vitt zsíros kenyeret azonmód vittem haza délután: annak már nem maradt hely a hasamban. Kár volna tagadni persze, hogy remélt keresetem is ugyanott végezte: * részlet egy készülő önéletírásból 5
