Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Ötödfél évszázad szellemi öröksége egy városközpontban
várost, és visszaköltözött korábbi lakóhelyére. Az itt maradt „vidékiek" 47 távoli településről és további öt tájegységről jöttek ide.22 E hosszan tartó és széles körű migráció során érkeztek a városba a cigányok is a XVI. század végén. Miként a magyar lakosok, ők is jogot kaptak arra, hogy háztelket vásároljanak és adózó polgárok legyenek. A város számukra különálló közigazgatási kereteket biztosított, amely lehetővé tette, hogy zavartalanul használhassák nyelvüket, élhessenek ősi kultúrájuk, szokásaik szerint a magukkal hozott szervezetükben, közösségükben. Kisebb ügyekben saját vajdájuk bíráskodott felettük, aki ezért éppoly kedvezményeket kapott, mint a város egyes negyedeit ellenőrző kisbírók. A török kiűzése után a korábbi migráció részben mérséklődött, és főként a kiváltó okok alakultak át. Ekkor már nem a létüket fenyegető veszélyek miatt keltek útra egyének és családok, hanem a mezővárosban várható jobb megélhetés érdekében. Az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság terén jelentkező munkaerőhiány tette vonzóvá a várost. A cigányok után legrégebb idő óta a görög kereskedők éltek itt. 1690-től külön engedéllyel árusíthatták portékáikat. Bár csak száz évvel később, 1791-ben lehettek magyar állampolgárok, már 1770-től családjukkal együtt élhettek itt, és 1783-ban pópájukat is ide hozhatták. A szabadságharc előtt a zsidóság is nemzetiségnek számított, mivel nyelvüket, vallásukat és szokásaikat tekintve eltértek, sőt elkülönültek a helyi lakosságtól. Ok is szerződéses keretek között folytathatták a kereskedést a városban. Bár csak 1840-ben biztosították a magyar törvények az ország területén született zsidók számára az állam- polgárságot, lehetőségeik már a XVIII. században folyamatosan bővültek. Milhoffer István, a jeles és igen népszerű orvos nemcsak engedélyt kapott a letelepedésre, hanem házat és szőlőt is vásárolhatott. A szlovákok a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedekben jöttek jelentős számban a városba. A cselédként, napszámosként ide érkezők folyamatosan asszimilálódtak, és rövid időn belül a város polgárai, gazdái lettek. A XIX. században a helyi piarista iskolába igen sok szegény szlovák diák jött a Felvidékről, és itt ingyen tanulhattak. A későbbi szlovák értelmiség számottevő része az itt kapott adományok és tanulási lehetőség révén szerezhette meg képzettségét.23 A kézművesek és a kereskedők számát évtizedeken át bővítették az 1711 után a városba érkező németek. Ok is nagyobb részt a céhek tagjai lettek, többségükben beházasodtak, és beolvadtak a helyi lakosok közé.24 Nemcsak a város gazdasági életét serkentették, hanem szép számmal került ki soraikból a helyi és az országos kultúra jeles képviselője. Az idegenekkel és a nemzetiségekkel szembeni türelem nemcsak azt eredményezte, hogy sorra megszerezhették a városban a polgárjogot, hogy házat, birtokot vásárolhattak, hanem azt is, hogy a város tisztségviselői közé is bekerülhettek. A német anyanyelvű Czollner Mihály fiatalemberként jött a városba, és egy-két évtizeden belül az egyik legmegbecsültebb polgár és hosszú időn át a magisztrátus tagja lett. Közülük többen a város egészségügyének fellendítésében meghatározó szerephez jutottak. Szakképzett 22 Iványosi-Szabó Tibor: Délkelet-Dunántúl szerepe Kecskemét 17. századi migrációjában. In SZITA László (szerk.) Baranyai helytörténetírás 13-14. 1983-1984.13-24. Pécs, illetve Migráció Kecskeméten 1662-1711 között. In Bács-Kiskun megye múltjából VII. 1985. 389-434. Kecskemét. 23 Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét a késői feudalizmus korában. In BÁRT János (szerk.) Kecskemét története 1849-ig. 485-492. 24 Iványosi-Szabó Tibor: A kecskeméti német kisebbség gyökerei (18-19. század). Kecskemét. 2006. 106
