Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Ötödfél évszázad szellemi öröksége egy városközpontban

senkit sem büntethetnek meg. Amikor pedig 1753 januárjában a ferences házfőnök megtiltotta, hogy az egyik céh lutheránus vallásút tagjai közé felvegyen, a magisztrátus részéről a „P. Gvardián felszólíttatott, hogy ne avassák magukat a világi tanácsot illető ügyekbe. "18

A vallási türelemnek, a felekezetek közötti békés együttműködésnek az egyik leginkább kézzel fogható jelét abban láthatjuk, hogy csaknem hagyományossá vált: a vagyonosabb testálok más felekezetek számára is jelentős összegeket biztosítottak végrendeleteikben. 1794-ben Gomilla Konstantin görög kereskedő nemcsak saját egyházközségének hagyott komoly összeget vagyonából, hanem a többi felekezetnek is bőkezűen adományozott: „Az katolika plébánia templomának hagyok forint ötven... A pater franciscanusok templomának hagyok forint 25... A pater piaristák templomának hagyok forint 25... A reformátusok templomának hagyok forint 25." A Szent Erzsébet-templomot felépíttető Czollner Mihály özvegye 1844-ben végrendeletében a „katolikus ispotálybeli szegényeknek" 200 váltó forintot, a református ispotálynak ugyancsak 200, az akkor még csekély lélekszámú evangélikusok és az ugyancsak néhány tucatnyi görögkeleti vallásúaknak pedig 100-100 forintot adományozott. [A főbíró éves illetménye ekkor 1000 forint volt.] Ezen túlmenően a ferencesek kolostorának 200, a kálváriára 100, a református templomnak is 100 váltóforintot adott.19

Napjainkban rendkívül erőteljes felhangot kapott, sőt olykor már a politikai zsarolás eszköze lett a másság tisztelete és a kisebbségekkel szembeni pozitív diszkrimináció. Városunk lakosai e téren is évszázadokon át mutatták, mi az emberi mérték. Bár a bajba jutottakkal, a kirekesztettekkel szembeni segítőkészség mindig is a keresztény erkölcs és civilizáció szerves része volt, nálunk ez megkülönböztetett figyelmet kapott. Szent István királyunk Intelmei a bizonyság arra, hogy a magyar államon belül kezdetektől fogva különleges kedvezményeket kaptak a más kultúrkörből ide kerülők, az idegenek. A magyar jogrendszer keretein belül külön fogalommá, sőt irigyelt státussá vált a hospes-jog, amely évszázadokon át a privilégiumok sorát biztosította a „vendégeknek". Sajnos még nem volt olyan emberi közösség, amelyen belül a tételes jogokkal szemben visszaélés ne történt volna. Azt azonban célszerű kiemelni és példákkal is igazolni, hogy a magyar városokban és mezővárosokban, jogaik érthető védelme mellett — ritka kivételtől eltekintve — e téren is követésre méltó gyakorlat alakult ki.

Kecskemét a hódoltság idején nemcsak a környező több tucatnyi falu lakossága számára vált azilummá. A XVI. század derekán az ide menekülő kunok egész városrészt alkottak.20 1600 táján Tolnából menekült ide sok-sok család.21 Az 1660-as évek háborúi során Somogy és Baranya falvaiból olyan tömegben szöktek ide, hogy a budai pasa lépett közbe a folyamat megállítása végett, és százával vitette vissza a jobbágy családokat a szpáhik birtokaira. Ma csaknem felfoghatatlan számunkra, hogyan volt képes egy mezőváros ismételten — hónapokon, olykor éveken át — lakosainak harmadát kitevő menekült befogadására és ellátására. Ráadásul súlyosabb ütközések nélkül! A magisztrátus 1689-ben egy összeírást készített, amely szerint a lakosság közel harmada, 329 családfő „vidéki" volt, pedig az előző négy évben már 364 család elhagyta a

18 BKMÖLIV. 1504. b/ 77. 802.

19 Iványosi-Szabó Tibor: Kecskeméti testamentumok III. 1782-1820. 105-107., ill. IV. 282-286. 2004. Kecskemét.

20 Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546-1590. évi összeírásai. Budapest. 1985. 345-350.

21 Homyik János II. 1861. 115-119.

105