Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Szuromi Pál: Üdvözlégy sötétség (Az árnyak nyomdokain)

áknak egyaránt megvan a létjogosultsága. S ahol az anyagi, testi értékeket ugyanúgy respektálják, akárcsak az érdemleges szellemi, művészi eredményeket. Ennélfogva hitelesnek érzem Derűs de Rougemont kortársi diagnózisát: „Mivel a mindenki által követett ipari modell abszolút zsákutcába vezetett. Európa tartozik azzal magának -és a világnak -, hogy kidolgoz egy másik civilizációs modellt, amely már nem egy végtelen anyagi fejlődés távlatával számol. Olyan fejlődésképet kell javasolnia, amelynek nem a hatalom, hanem a személyi szabadság az alapja" (Egy másik civilizáció, Hitel, 1991. VI. sz. 34. o.).

**

„Hidat kell építeni a véges és végtelen között" - vallja megkapó egyszerűséggel Mednyánsz- ky László (M. L. naplója, Képzőművészeti K., Bp. I960., 120. o.). Művészi programja így is zavarba hozhatja azokat, akik életműve egészében vizsgálódnak. Kezdetben tudniillik a misztikus, idealista festő csakugyan a kozmikus, légies hatású alföldi és hegyvidéki tájak odaadó híve volt. Csak mit kezdjünk a korosabb alkotóval? Aki már az „ágrólszakadt", lumpen csavargókban, majd a háború tragikus kárvallottjaiban kereste a határtalanság emberi dimenzióit. Nos, itt egy különös, tanulságos fordulattal szembesülünk. Amiből talán kiderül: alkalomadtán az élet szomorkás, felzaklató és drámai jelenségeiben is felfedezhető a létezés aktuális, kikerülhetetlen perspektívája.

Hogy mi végre e furcsa, kontrasztos példázat? Kissé pesszimisztikus nézőszögemet igyekszem indokolni. Minthogy korántsem vagyok az ördög ügyvédje. Csak a jelenkor elképesztő hamisságai, amelyekhez másfelől vidító, megtévesztő és vakító reflektorfények csatlakoznak, mégiscsak védekezésre kényszerítik az embert. Sokan a természet ölén, aranyos kis kerti házukban keresnek menedéket. Nekünk sajna nincs ilyen. Marad hát az árnyak, a sötétségek talányos, engesztelő tér- és időadománya.

így lassan közvetlen, tegező viszonyba kerülök velük.

Nem mintha ez pofonegyszerű lenne. Nappali körülmények közt akár egy emberrel, akár egy városrésszel bensőségesebb kapcsolatot teremthetünk. Rájövünk vonzó, érdekes, egyedi sajátságaikra. Csakhogy a vaksi éjszakák látványközegében nincsenek ilyen konkrét, személyes momentumok, hacsak a viliódzó fényeket, az elmosódó házsziluetteket nem vesszük ide. Mert máskülönben eléggé arctalan, személytelen világgal állunk szemben. De lássunk csodát: a komor, borongós napszakok belőlünk is alig-alig ismert, anonim személyt csinálnak. Kit érdekel például, hogy miféle figura ácsoroghat ama negyedik emeleti erkélyen? Az égvilágon senkit. Amint engem sem izgat most különösebben: ki is vagyok tulajdonképpen. Egy a sok közül, egy bámész tekintet. Valaki. Platón azonban ezúttal is lelket önt belém, mivel azt írja valahol: Árnyékot vetek, tehát vagyok.

Ha emlékszünk még, a korábbiakban a manierizmus fanyar, feszültségteli és modem bázisú szemléletéről is szót ejtettünk. Őket egyébként eléggé zavarta a platóni eszményítés reneszánsz szokása. Más kérdés, hogy a most következő barokk korszak ismét csak vissza akarja állítani a középkori egyház és vallásosság tekintélyét. Ámbár ez heroikus vállalkozás. Különösen egy életvidám és egy szkeptikus, individualizálódó időszak után. Ezért a kor hatalmi, szellemi reprezentánsai majd minden újszerű és hagyományos formaleleményt kiaknáznak, hogy restaurációs céljaikat elérjék. A világos szerkezetű, antik típusú templomok helyett tágas, rejtélyes szerkezetű és plasztikus gazdagságú változatokat teremtenek. Ezzel kimondottan a mutatós, reprezentatív és teátrális kiképzést teszik mértékadóvá. Persze a képzőművészetben is. Szó sincs már a középkoriak alázatos, síkszerű tolmácsolásáról, inkább egy csavaros pálfordulatról kell tudomást vennünk. Mert a barokk művészetben olyanféle alaki, életteli energiák sűrűsödnek, amikkel rendkívül dinamikussá, nemritkán drámaian súlyossá válik előadásuk (1. Borromini vagy Bernini munkásságát).

91