Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Szuromi Pál: Üdvözlégy sötétség (Az árnyak nyomdokain)

ményekre gondolhatunk (1. Phaidon című munkáját). Persze a görög szobrászok ilyenképp is fölényesen rácáfolnak a teoretikusokra, főként Arisztotelész nagy hatású formális logikájára. Közelebbről: az önazonosság elvére, az önellentmondások kizárásának tételére. Ok a figurális kontraposzt felfedezésével gyönyörűen bebizonyítják: a legnyugodtabb, legharmonikusabb testhelyzeteket is az ellentétes irányokból összeálló térdinamika, a kontrasztok feszültsége élteti (1. Praxiteles, Polykleitos vagy Pheidiász műveit).

Mint tudjuk: a hellenizmus korszaka szokatlanul új arculatot kölcsönzött a görög művészetnek. Ami eddig bölcs mértéktartásnak, fegyelmezett típusteremtésnek, továbbá az égi és földi hatalmak dinamikus meg harmonikus megidézésének tűnt, az most egy spontánabb, szélsőségesebb és drámaibb hangzatú valóságlátásba csapott át (1. Nagy Sándor világhódító törekvéseit). Mindenekelőtt az intimebb, naturalista formatartalmak széles körű térhódításába. Innen származott, hogy a plasztikai művek soha nem látott szenvedélyeket, emberi fájdalmakat bírtak tolmácsolni (1. Agasias: Borghese-harcos, Laokoón-szoborcsoport). Másrészt ebben az időben a bohókás, erotikus, szerelmi témákat is igencsak kultiválták. Úgy néz ki hát, mintha az átfogó történelmi korszakok legvégső, túlérett szakaszai akaratlanul is összekacsintanának. Mert a hellenizmus drámai, paradox elkötelezettsége sok mindenben a manierizmus szellemiségéhez fogható.

Akárha a historikus végkifejletekben óhatatlanul előtörne az emberfaló árnyak és a szélsőséges kontrasztok jelentősége.

Igen, egyes történelmi periódusokban sajnálatosan megsokasodnak a szomorú, hite- hagyott és kiszolgáltatott emberek. Ahogy ezt Luden Febre is megállapította a XVI. század estéjéről, a manierizmus időszakáról. Eldöntendő azonban, hogy modern, jelenkori kultúránk hogyan, mennyiben kapcsolódik az előbbiekben jelzett réges-régi korokhoz. Nos, aligha kétséges: a keresetlen nomád sugallatok kezdettől fogva ott sáfárkodnak az avantgárd, neoavantgárd törekvésekben (1. pl. Picasso, Henry Moore, Arp, Miró, Max Emst). A progresszív alkotók inspirativ erőt, állandóságot és életkedvet tulajdonítanak a spontán, természetközeli művi példázatoknak. Az utóbbi évtizedekben mégis nyersebb, radikálisabb formákat öltöttek a kortárs művészeti tendendák. Amint Jean Claire, a jeles műtörténész is jelzi: úgy tűnik, mintha a legrégibb idők drámai, elementáris élményei is a felszínre kívánkoznának. Láthatóan megnőtt a csupasz testiség, az élet-halál iránti érdeklődés, s ezzel együtt a legkülönfélébb elemi nyomhagyások és árnyékvetések is tetemes helyet követelnek maguknak (1. Monory M. András - Tillmann J. A.: Ezredvégi beszélgetés Jean Claire művészettörténésszel, Balkon, 1966. 9. sz., 4—7. o.; 1. Kótai Tamás, Gallusz Gyöngyi, Koronczi Endre vagy Bereznai Péter munkásságát).

Ha komolyan vesszük e művészi diagnózisokat - s velük együtt korszakunk lehangoló gazdasági, emberi közállapotait —, akkor alighanem sommás következtetéshez kell eljutnunk. Vagyis nincs mese: nagyjából bezárult a kör. Olyan civilizációs csapdában küszködünk, amely a legjobb esetben is csak testi, életviteli kényelmünket tudja fokozni. De alig tovább. Jóllehet a reklámok egy része a görög istenségek privilégiumával kecsegtet bennünket. Hogy ilyen vagy olyan eszközökkel jóformán örökké fiatalosak leszünk. A francot! Ám ennél is elképesztőbb, hogy a kalmárszellemű médiumok legérzékenyebb, legemberibb vonásainkból is kiforgatnak bennünket. Elvégre a halál, a szenvedés fátuma is óhatatlanul belépett a mutatós, közönségcsalogató eszközök hatásos kelléktárába. Ráadásul vevők is vagyunk e maníros, silány produkciókra.

Amikor a szabadság, a demokrácia kivételes sajátságairól beszélgetünk, gyakran a példaadó görögöket is szóba hozzuk. Bár ez náluk csak kevesek kiváltsága volt. Igen ám, de ők szerencsésen ráéreztek arra, hogy csak egy duális, pluralisztikus világrendben bírnak ténylegesen boldogulni. Ahol a természeti és mesterséges építészeti tartományok békés, gyümölcsöző egymásmellettiségében léteznek. Ahol a gyakorlatias és fellegjáró filozófi90