Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Szuromi Pál: Üdvözlégy sötétség (Az árnyak nyomdokain)

kiadós zivatar. Ez látszólag megfoghatatlan, mégis valóságos létélmény. Nem csodá így, ha a történelmi rangú ész- és világosságkultusz a múlt század közepe tájától egyre inkább elbizonytalanodott, relativizálódott. Jó néhány területen kiderült: a tény- és számszerűséggel operáló elmélkedésekkel csak részlegesen gyarapszik ember- és világismeretünk. Mi több: a kikezdhetetlennek tűnő, pengeéles logikai okfejtések ugyanúgy tévutakra vihetik az embert, akár az ösztönös navigációk. Ezek ugyan kontrasztos motívumoknak látszanak, bár a lényegi rokonság is ott vibrál közöttük. Minthogy mindkét mentalitásban felfedezhetők az uralkodói, terrorisztikus vonások. Ha mégis valami mélyebb, alapvető prioritást keresünk, akkor ismét Osvát Ernőre kell hagyatkoznunk, mivel: „A tudatban a tudatlan tartja a lelket" (Uo.: 56. o.).

Ösztönös, tudatalatti lélekszférák? Itt akarva-akaratlanul is visszajutottunk a vaksi, talányokkal terhelt éjidők emberi ikertestvéreihez. Nem nehéz ugyanis belátnunk: a fényáztatta nappali időszakoknak voltaképp a borongós éjjelek a tudatalatti megfelelői. Jung is azt tanítja: fajunk zsigeri, idegi létében menthetetlenül összefonódnak a legkülönfélébb historikus, ciklikus és genetikai lenyomatok (vö.: Gondolatok a természetről). Többé- kevésbé ismerjük kedves, jóravaló tulajdonságainkat, ahogy ezt önző, agresszív, állatias vonásainkról is nyugodtan elmondhatjuk. Csak az utóbbiakról a lehető legritkábban nyilatkozunk. Mintha elképesztően hiúak, öntudatosak lennénk. S mintha irgalmatlanul félnénk a külvilág elmarasztaló ítéleteitől. Sommásan: a valóság árnyékos oldalaitól. Jóllehet már derekas őseink is nyíltan megvallották: ilyen-olyan módon valamennyiünkben ott munkálnak a humánusabb meg az alantasabb, sötétebb energiák (1. a történelmi és kortárs művészet hibrid, kentaur figuráit). Közben jelenleg is méltatlanul, tudatlanul lekezeljük az állatokban rejlő ösztönös, mentális adottságokat. Noha a napnál is világosabb: az érdemi gonoszságok, alávalóságok mégiscsak a mi fajtánkhoz kötődnek.

De honnan ez a szégyenletesen kiugró pozíciónk? Ne feledjük: az élőlények táborában egyedül ránk jellemző, hogy legkülönfélébb tetteink igazolására nyakra-főre erkölcsi, ideológiai támpontokat hozunk létre (1. pl. a keresztény vallás primátusa, fajelmélet stb.). Ezekből pedig nyomatékosan kitűnik a teoretikus, intellektuális értelmezések rákfenéje. Mert majd minden valamirevaló értéket, szépséget ma is az éltető, ragyogó napsugaraknak, egyben a teremtő észjárásnak rendelünk alá. A művészeti könyvek időnként arról értekeznek: vizuális élményeink színe-javát a páratlan gazdagságú forma- és színbenyomásoknak köszönhetjük. Alapvetően pedig a könnyedén záporozó, parázna fénysugaraknak. Nos, annyi bizonyos: a legkülönfélébb tárgyi, személyi motívumok alaki, szerkezeti feltárásában a természetes világlátásoknak kikezdhetetlenül perdöntő szerepük van. Igazság szerint a létezés anyagi, funkcionális és karakterisztikái összhangzattanát tárják elénk.

Ámde mi a helyzet a színjelenségek esztétikai megítélésénél? Dőreség lenne azt állítani: az éber, fényáztatta látványszférákból hiányoznak a különféle lírai, drámai vagy dekoratív sugallatok (1. Giotto, Corot, Van Gogh, Rouault; Matisse, Kandinszkij). Dehogy, szó sincs ilyesmiről. Mégis jogosan eltöprenghetünk: vajon a legszebb, legele- mentárisabb színszólamok miért idegenkednek az efféle fényfajtáktól. Nos, valószínűleg azért, mivel ők csak egy zártabb, egységesebb, összefogottabb közegben bírnak érdemben megszólalni. Amihez persze ismét ki kell mennünk a világtalan éjszakák burka alá. Hisz hol, mikor szembesülhetünk olyanféle aranyló, sziporkázó sárgás színtüneményekkel, mint amilyeneket a villogó lámpa- és ablaktestek kínálnak? De hivatkozhatnék itt az autófényszórók mértanias fényvarázsára, netán a közlekedési lámpák páratlan intenzitású vöröses, zöldes jelzéseire is. A szurkos sötétségből kiáramló, kirobbanó színhatások ugyanis egyféle érzelmi, képzeleti totalitást közvetítenek. Akárcsak a tűzhányók víziói. Ott van bennük az energikus élet sűrített feszültsége és a semmibe vesző létezés komor, időtlen sejtelme is.

82