Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Dobás Kata: Az átdolgozások „hasznáról és káráról”
szöveghűséget, hanem hatványozottan arra törekedtek a fordítók, hogy az adott szöveg a magyar nyelvű olvasó számára ne hasson idegennek. Ez a gyakorlat azonban nem volt idegen a huszadik század első felének fordítóinak sem, számos olyan átültetés létezik magyar nyelvre, amelyben jelentős rövidítések, átírások, sőt jelentős címváltoztatások is megtalálhatók.45 Ebből következik az, hogy a mai elemző számára egy ilyen alkotás ugyanúgy tűnhet egy teljesen új műnek, mint fordításnak: „Mivel a fordítás mind az átírásnak, mind az értelmezésnek nagyon közeli rokona, csakis valamely értelmező fogalmazhatja meg annak a megfelelésnek a követelményeit, amelynek alapján azt állítja, hogy egy szöveg egy másiknak fordítása, átírása, értelmezése. A hatástörténet lehetővé teszi, hogy ugyanaz a szöveg egy adott történeti távlatból eredeti műnek, egy másikból fordításnak minősüljönZ'46 Vagyis a fordítás nemcsak értelmezés, de adott esetben újraírás is, ahogy azt Bródy szövegének német nyelvű alcímében láthattuk. Tehát valószínűleg valami effélére gondolhatott Illés Endre, amikor fordításnak nevezte Móricz munkáját, noha egyáltalán nem helyezte azt pozitív megvilágításba. Illés azonban úgy tűnik, nem vett tudomást arról, hogy a fordított mű mindig új műalkotásként (tehát intertextusként is) képes funkcionálni. Az újraírás, illetve átírás tevékenysége ugyanakkor a posztmodern irodalom egyik kitüntetett kérdésköre.47 Tulajdonképpen minden átírás egyfajta variatív ismétlésnek fogható fel,48 49 tehát az újraírt mű nemcsak ismétlés, de variáció is. Érdemes talán hozzátenni, hogy a létrejött alkotás, hiába tekintünk átírásként rá, mégis önálló szövegként képes működni, értve ezalatt például egy saját és egyedi intertextuális háló meglétét. Kérdés, hogy a fentiek alapján tekinthető-e bármelyik vizsgált átdolgozás az átírás értelmében vett új műalkotásnak. A válasz mindenképpen a fenti áttekintés figyelembevételével kell történjen. Mindenesetre az bizonyos, hogy az átdolgozások előszavai, paratextusai munkájukat „leginkább a nyelvi elavulás ellenszereként tüntetik föl, és a kései olvasó érdekében végzett jó szándékú értékmentésként.'"19 Ez alól kivételt képez vizsgált műveink közül Kosztolányi átdolgozása, ezért először célszerűnek tűnik ennek elhelyezése értelmezésünkben. Gérard Genette írja L'CEuvre de Vart. Immanence et transcendance című munkájában, hogy az elemzők inkább hajlamosak a régi mű (szöveg)változatának tekinteni azt, ha egy író korábbi 45 Vö. Gabriele D'Annunzio, Józan és mámor, í. n., Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny kiadása, 1905. A könyv címe eredetileg A Gyönyör. A főszereplő, Andrea Sperelli a magyar nyelvű változatban öngyilkos lesz, míg az olasz regényben erről szó sincsen, a szereplő nem hal meg a mű végén, „csupán" elkövetett bűneiért bűnhődik, hiszen mindenkit elveszít maga körül. 46 Szegedy-Maszák Mihály, Megértés, fordítás, kánon, Pozsony, Kalligram, 2008, 232. 47 Thomka Beáta például egy az átírással foglalkozó konferencián az alábbi szempontok szerint közelíti meg a kérdéskört: „A továbbiakban az átírást nem mint a másolás megfelelőjét, hanem mint átvételt, mint egy igen gazdag jelenségkör elemét szeretném körüljárni. Ezen belül nem tematikus, motivikus, hanem műfaji, strukturális karakterű átvételtípusokat kívánok érinteni, valamint néhány lehetőséget a kiterjedés, a jelleg alapján megkülönböztethető szövegközi, illetve szövegbelső változatok közül. Az előbbiek terepe a művek, szövegek, beszédmódok, a szellemi kultúra különféle nyelveinek térköze, az utóbbiak kontextusa a saját opus." Thomka Beáta, Aluljárók, felüljárók, belső járatok: átjárhatóság. Jegyzetek. Jelenkor 1999/3., 308. 48 Angyalosi Gergely i. m., 116. 49 Beke József, i. m., 486. 49
