Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró

Gyáni Gábor

Szűcs Jenő, a magányos történetíró

„Az a konkrét kérdés, amelynek megválaszolására kísérletet kell tennem, így hangzik: mi késztette cselekvésre a jobbágyokat (szám szerint 20^10.000 parasztot), akik 1456 júliusában Nándorfehérvár alá sereglettek, hogy megvédjék azt az országot, amelynek politikai jogaiból ki voltak rekesztve?"1 Szűcs egy kevéssé ismert tanulmányának idézett kezdő mondata pontosan jelzi, milyen irányba fordult a hatvanas évek elején historikusunk érdeklődése, hogy a későbbi negyedszázad során szinte mindvégig arra keresse a választ: mi lakozik, mi lakozhat a régmúlt (a középkor) embereinek fejében, ami cselekvésre készteti őket különböző dolgaikban. Kezdetben, a kor kívánalmai szerint, Szűcsöt is a struktúratörténet foglalkoztatta; ha nem is éppen az akkor majdhogynem kötelező agrártörténet, hanem a keveseket érdeklő várostörténet.

Az 1953-ban történelem-levéltár szakos diplomát szerző, 1948 és 1950 között Eötvös-kollégista Szűcs, aki 1952-től az Országos Levéltárban dolgozik, hihetetlen elánnal veti bele magát a középkor végi magyar városi múlt kutatásába. Néhány éven belül elkészül első jelentős monográfiájával, melyet a várostörténet-írás máig referenciaértékű munkaként jegyez.2 A tanulmány időtállóságát a feldolgozott primer (levéltári) adatok bősége és a dogmatikus marxista szemléled béklyóktól mentes szemléleti frissessége biztosította. E történetírói ethosznak adott hangot Szűcs 1956 júniusában a Petőfi Kör által rendezett történészvitán elmondott hozzászólásában is, amikor a forráskritika, egyáltalán a szakmai erények gyakorlásának elsikkadását tette szóvá az új, a marxista történetírásban: „Súlyos hiányosság, hogy az egyetemeken nem tanítják a forráskritikát, nincsenek forrástanulmányok, nem adunk alapvető módszerbeli, mesterségbeli tudást." Szűcs emellett a történetírásunkban tapasztalható ama primitív (sic!) eljárást is kárhoztatta, hogy „a szerző nem gyakorol forráskritikát, azokat a forrásokat, amelyek nem vágnak a koncepciójába, elhagyja, a többieket szó szerint átveszi. [...Mindez] oda vezetett, hogy a pártosság lassankint ferdítést, önkényességet, a források tudománytalan kezelését kezdte jelenteni".3 Hamarosan témát váltott azonban Szűcs;4 azután, hogy 1960-ban átke1 Szűcs Jenő: Nándorfehérvár és a parasztság. Történelmi Szemle, 1963/1. 11.

2 Uő: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp., 1955. Vö. „Szűcs Jenő 1955-ben kiadott kitűnő könyve..." Kubinyi András: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. Történelmi Szemle, 2004/1-2.1.

3