Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 7-8. szám - A Nulladik óra (Beszélgetés Jánossy Lajossal)

szabadság volt: valamitől való szabadulás. A gyerek szabadsága. Minderre nemrégiben a televízióban egy kerekasztal-beszélgetésen Németh Gábor barátom úgy reagált, hogy itt most felnőni nem tudó, örök kamaszok ülnek, amivel én messzemenőkig egyet is értettem. Ha megnézzük pl. a zenei szubkultúrát, mondjuk a Trabant vagy a Balaton dalait, a nyolcvanas-nemzedék infantilizmusba mentett világával szembesülünk - emblematikus szövegek.- Ez az „elmentett világ" egyúttal menekülésként is értelmezhető. A meneküléshez pedig az egyedüllétet, sőt a magányosságot tudom kapcsolni.- Az elmúlt években egyedül élek. Ez az első szakasz az életemben, amikor nemcsak megtanultam egyedül lenni, hanem meg is szerettem. Sokat vagyok itthon. Ugyanebben a lakásban lakom már nyolc éve, és ebben a nyolc évben sok menekülés is volt. Úgy látom, hogy az egyedüllét, sőt odáig megyek, hogy annak kellemetlenebb arca, a magány fontos iskola. Azt látom, hogy sokaknak kimarad az életéből. Többféle menekülő útvonal van; ahogyan az alkohol, ugyanúgy egy kapcsolat is lehet az. Én ezt megúsztam. Volt mögöttem vagy bennem valami - angyal, belső hallás, szerencse, sors, attól függ, honnan nézzük -, ami megmentett attól, hogy egy kellőképpen elő nem készített életszakaszban a társas létnek a családi formája határozza meg az életem. Nekem ilyen fajta saram az életben hál' istennek nem lett: az életét „ideig-óráig" igen, de egy életre szólóan talán senkinek nem veszélyeztettem. Egy ponton túl bejött a rombolás ösztöne, amivel úgy vertem szét a kapcsolataimat, hogy a hölgyszemélyek, akik áldozatosak, odafigyelők és türelmesek voltak velem a végtelenségig, már nem lehettek áldozatosak és türelmesek. Rettentő sokáig nem értettem mi történik bennem és körülöttem, mi az, ami nem hagy nyugodni, mitől lesz légszomjam pillanatok alatt. Nem mondanám, hogy tudtam: amíg én nem vagyok saját magammal beszélő viszonyban, addig mással sem lehetek, de egyfajta tudásom lehetett róla, ösztönös, belső erők irányítottak, öntudatlanul. Ha az egyik fél saját alapkérdéseiben nem lát tisztán, akkor előbb-utóbb a rombolás lép működésbe, a kiszolgáltatottságnak, a méltánytalanságoknak, a megalázó helyzeteknek a sorozata jön létre. Egy ilyen helyzetre nem lehet építeni két ember életét. A másik mint használati eszköz. Kény és kedv szerint.

Az ember összes önmagához vezető útjának és felismerésének szükségképpen van szakrális dimenziója. A csoda lehetősége adott, tapasztalati formái azonban változnak. A személyes csodák hiányoznak, a felismerések heurékaérzése.

Én keményen szemben álltam a gyerek- és kamaszkorom világával, a családommal szemben is. Az apámmal ádáz küzdelmeket vívtam. Azt gondoltam hosszú éveken át - és ezek túlmutattak a gimnáziumi éveken -, hogy amennyire például Simon Balázzsal szemben szabadságharcot vívok, úgy az apámmal szemben legalább ennyire szabadságharcot kell vívjak.

Sokan hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni a szabadságról, mintha absztrakt entitásról volna szó, aminek a lényege a senkire és semmire tekintettel nem lévő függetlenség, miközben ez a filozófiai spekuláció szintjén sem lehetséges. Még levegőt sem vettünk, már ezer és ezer vízjel és fémszál járja át az életünket. Arra kellett rájönnöm, hogy az életem ezer olyan vízjellel és fémszállal átjárt, amiben természetesen az apám az egyik legfontosabb figura. A magam megértéséhez

43