Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
A kifutópályánk magas épületek között volt, az utolsó két-háromszáz méteren benézhettél a konyhába vagy a hálószobába, ha jobbra vagy balra fordítottad a fejed. Egy modern repülőtér, ahová mi Jetekkel szálltunk le, és ahol birkák legelték le a füvet! Lehet, hogy ez így van máshol is, a birkákat nem zavarja a légi közlekedés. Nyilván süketek. A pásztoroknak terelőkutyáik voltak, és ezek a két kifutó között tartották a nyájat. Mint mi mondtuk, a fűnyíró gépeket. Hát ez, mondom, így tartott évekig. Egészen addig, amíg ezek a hülye magyarok ki nem engedték azt a sok német turistát, és ledőlt a vasfüggöny, meg Berlinben a fal. Attól fogva felosztották egymás között az útvonalakat az angolok, a franciák meg az amerikaiak. A Panam még egy ideig a német városokba járt, saját gépekkel és személyzettel, de mint a Lufthansa járata. Egy év után azután a Lufthansa átvette az egészet, a két Németország egyesült, és mi mehettünk a francba. Szóval kezdett elromolni körülöttem az élet. Még a csajokkal se volt ugyanaz, ha utána nem volt hová hazamennem. Sok mindenbe belefárad az ember negyvenévesen. Nekem mindig minden sikerült, és most mégis megfordult a fejemben, hogy valahol, ki tudja hol, elrontottam az életemet. 10. A nosztalgiázás nem erős oldalam. Ha bajban voltam, mindig cselekedtem. Most is gyorsan léptem. Amerikában voltam síelni, jöttem hazafelé. Hamburgban kimentem a tranzitzónába, és ott állt egy nagyon szép szőke lány az utasok között. Beszálltunk, megérkeztünk Berlinbe, és láttam, hogy ott áll megint. Megszólítottam, hogy vár-e valakit, a szokásos hülye duma. Mondta, hogy a barátjának kellett volna itt lennie. Grünewaldban lakott, biztattam, hogy szívesen elviszem, én úgyis arra megyek. Fölpakoltam a síléceimet, beültettem és elvittem. Nem sorolom a részleteket, egy hét múlva már nálam lakott. Úgy gondolom, hogy ez volt az első komoly kaland az életében. Persze ilyenkor mindig ezt gondolják a férfiak. A huszadik születésnapjára húsz szál vörös rózsát vettem, és azt mondtam, hogy ez ötvenéves korában már nem lesz olcsó mulatság. Akármilyen hihetetlen, de ennek a gyönyörű, elegáns fiatal lánynak, Angélának ennyi is elég volt. Hozzám jött, és majdnem tizenkét évig, hatvanéves koromig velem is maradt. Abban az évben a Delta megvette a Panam tói az európai járatokat, az Airbusokat és a személyzetet. Új egyenruhát kaptunk és átfestették Panamról Deltára a gépeket. Összesen négy évet dolgoztam itt. És akkor, úgy félúton, jött ez a betegség. Fölfedezték, hogy rákos vagyok. Ez úgy történt, hogy az egyik kollégámnál elvégeztek egy vérvizsgálatot. Gondoltam, ezt megcsináltatom én is. Az eredmény rossz lett, mehettem urológushoz, azután a biopszia, a szokásos hercehurca, idegeskedés, futkosás. Azt mondták, hogy az operációnak következményei vannak. Például, hogy inkontinens leszel. Más is, de engem az rémített meg legjobban, hogy életem 87
