Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)

Nekem akkor már elegem lett a Tom stiklijeiből. Megérkezett Kimberly is, utánam jött Bejrutba, kivettünk egy lakást, nagyon szép helyen, és akkor ott elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Azután mentünk is vissza Londonba. Ezzel részemről lezártam Tom Walcottot és az egész csempészéletet.

A News cikkében benne volt, hogy jómódú milliomos, és hogy körözi őt az FBI. A végéről pedig csak annyit, hogy leszállt Miamiban egy privát géppel, beült egy autóba, de követték, beszorították egy zsákutcába és szitává lőtték. Aki valami drogdologba keveredik, azt nincs mese, lelövik.

Ilyen ember volt ez a Tom. Végül is a barátom. Nem felejtettem könnyen el, a kalandjainknak később is mindenféle folytatása lett.

Például, jóval később, már a Panamnál dolgoztam, amikor behív a San Franciscó-i főpilóta és közli, hogy az indiaiak persona non gráfénak nyilvánítottak, ergo nem repülhetek tovább a Panammal. Adtak három hónapot, hogy tisztázzam ezt az ügyet. Ha nem, akkor elbocsátanak.

írtam mindenhová, de senki nem volt hajlandó még csak válaszolni sem. Akkor lett egy óriási ötletem. Megfogalmaztam a washingtoni indiai nagykövetségre egy ilyen hülye levelet, hogy én egy kommunista államban születtem, de nagyon szeretném megismerni Indiát. Erre rögtön visszaírt valami kis mafla secretary, hogy kedves Mr. Nosti, bármikor örömmel látjuk Indiában. Ezt a levelet bevittem a főpilótának. Hát ezt hogy csináltad? - kérdezte és röhögött. Na jó, eltette a levelet és kész. De én azóta se voltam Indiában, ezt talán fölösleges is mondanom.

Visszatérve Londonra. Jött ez a házasság, azért ilyen gyorsan, mert Kimberly otthagyta a családját miattam, utánam jött, és hát nagyon konzervatív volt a család, ennyivel tartoztam neki.

Szóltam két barátomnak, emlékszem, Simíts András volt az egyik, felszálltunk egy autóbuszra, és elmentünk az anyakönyvvezetőhöz.

Miután ott végighallgattuk a szöveget, visszamentünk a lakásomra, felmelegítettünk valami előző napról maradt kaját, és bridzseztünk hajnalig. Hát ez volt az első esküvőm. Mindig úgy gondoltam, hogy minél rövidebbre kell fogni az ilyen érzelmi dolgokat. Olyan egyedül álltam a világban, mint az ujjam. Nem lett volna semmi belőlem, ha nem keményítem meg magam.

Kerestem megint állást, két légitársasághoz is behívtak. Az, hogy Oxfordban végeztem, mindig javított az esélyeimen. De akkor jött az apósom, hogy segítségre lenne szüksége az ültetvényeken, és hogy jöjjünk haza. Valami agrifruit nevű gyümölccsel kísérletezett, ami akkora, mint a grapefruit, de édesebb és zaftosabb.

Tehát ehhez kellettünk neki. Akkor nekem már tele volt a tököm ezekkel a távol-keleti kalandokkal, elmentünk Jamaicába, és segítettünk az öregnek.

Persze hamarosan meguntam a dolgot. Jött két távirat, a BEA-tól és az írektől, hogy felvettek mind a ketten. A BEA-nál fent kellett volna állomásoznom Eszak- Skóciában, az Air Lingus viszont Dublinban képezett volna ki. Nálam megint csak az győzött, hogy a fene megy Eszak-Skóciába, amikor mehetek Dublinba! így hát elnézést kértem az öregtől, újra összepakoltunk, és irány Írország! Nem nekem találták ki a szedentáris életet.

82