Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
Nairobiba, ehhez a céghez. Ők árulták a Pipper gépeket, és légitaxi-szolgálatot is biztosítottak. Safarira vitték az utasaikat. Nagyon jól éreztem magam, volt sok érdekes utam. Akkoriban még óriási elefántcsordák voltak, néha riasztgattuk is őket, hogy gyorsabban fussanak. Ha valaki a szavannában akart éjszakázni, sátorozhatott. Lövöldöztünk, fényképeztük az állatokat. Talán ott is maradtam volna, de meggyűlt a bajom a főpilótával. Érdekes, ennek is a rövidnadrágommal lett baja. Kenya akkor még gyarmat volt, ugyanaz volt a mentalitás, mint a Karib-tengeren. Azután hát a nőügyek is mindenhová elkísértek. Itt a főpilóta csaja vetett rám szemet. A lényeg, hogy otthagytam őket. A szomszédban, a belga Kongó egyik tartománya, Katanga, el akart szakadni az anyaországtól. Tsombé, egy katona bejelentette, hogy leszakadnak. Kialakult egy kis polgárháború, Tsombénak pilótákra volt szüksége, és én elszegődtem hozzájuk. Kaptam egy DC3-ast, ami ugyan nem jaj, de mekkora, de én addig csak kisgépeket vezettem, nekem megfelelt. És hát marha sok pénzt ígértek, ezt sem szabad elfelejteni. Végső soron engem mégsem a pénz csábított, hanem az, hogy egyre jobb és jobb gépeket vezethessek. Eddig nem volt gyakorlatom csak kisgépeken. A legnagyobb, amin repültem, egy kétmotoros Pipper Azték volt. Fölszedtek, átvittek Kongóba, majd egyre tovább. Ha nincsen valami légi járat, végtelen hosszúak Afrikában az utak. Ami a munkát illeti, az főleg áruszállítás volt. Fegyvereket vittünk, davajgitárokat, olyanokat, amilyenek '56-ban voltak nekem. A reptérre megérkezett a szállítmány, berakták a DC3-asba, azután vittük át a Tsombéékhoz, egész éjszaka. Sok volt a kapkodás, az improvizáció. Néha kaptál pénzt, néha nem. A végén még elkezdtek lövöldözni is, egyre veszélyesebb lett a dolog. Kilencen voltunk ott pilóták, három DC3-as repült a cégnél. Angolok, belgák, franciák. De volt ott amerikai is, mindenféle náció. Amikor lövöldözni kezdtek ránk, mi egy kollégámmal visszamentünk Kenyába. A régi munkahelyemen nem álltak szóba velem, de az American Expressnél már várt a pénz, amit a Kimberly küldött. Mert mi egész idő alatt tartottuk a kapcsolatot, és félt, hogy ha nem tudok visszamenni Angliába, eltesznek láb alól a gyarmatokon. Megfordult sok helyen ő is, a British stewardesse volt továbbra is, biztos állása volt, ilyesmit nem ér el egyhamar egy idegen. Visszakerültem Angliába. Az egyetlen helyre, ahol nem akartam élni. Akkor azt hittem, véglegesen. Pedig csak most kezdődött el a kaland. 7. Megint egy épületgépész-vállalatnak dolgoztam, és bújtam az újságokat. Amíg azután megint találtam egy hirdetést, hogy Közép-Keletre keresnek pilótát. Elmentem, és megegyeztem egy amerikai úriemberrel, hogy neki fogok dolgozni. Tom Walcottnak hívták, átrepültem vele Bejrutba, ami gyönyörű város volt akkor, mint mondták, a Kelet Párizsa. 80
