Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
Azután egy szép napon találkoztam egy néger nővel, aki azért került ebbe az úgynevezett jó társaságba, mert repülőoktató volt. Volt egy klubja, tartottak egy Cesnát, elkezdtem nála repülni. Letettem egy kisgépes szakszolgálatit, privát pilot licence-em lett, egy fehér ember számára könnyen megy minden itt a trópuson. Azokban az időkben még gépkocsin vitték a turistákat a repülőtérről, a déli partról a szállodákba, az északira. Kalandos, rossz utakon. Kitaláltam, hogy vízi repülővel kellene őket szállítani. Rábeszéltem két-három embert, béreljünk egy hidroplánt, alapítsunk egy vállalatot. Abban maradtunk, hogy otthagyom az állásomat, elmegyek New Yorkba, és keresek egy vízi repülőt. A Graman gyár gyártott ilyen kétéltű gépeket, volt, amelyik nyolc utast is el tudott szállítani. New Yorkban egy oxfordi barátom, Simíts András szüleinél laktam. Kijártam a Titerborow reptérre, ahol tapasztalt pilótaként mutatkoztam be, megszereztem egy commercial licence-et Cesna 310-esen. Csak úgy, három hónap alatt. Múlt az idő, tél volt, elkezdett hiányozni nekem Jamaica. A trópuson akkor már otthon éreztem magam, és nem csak a bennszülött lányok miatt. Van egy rész a hegyekben, ahol a szökött rabszolgák ivadékai élnek, másutt, a German Townban a német parasztok leszármazottai. Ezeket nyilván a rabszolgalázadások megfékezésére hozták be az ültetvényesek. Azután, amikor ők is lázadozni kezdtek, felzavarták őket a hegyekbe, ahol teljesen elvadultak. Amikor Hitler toborozni akart közöttük, kiderült, hogy már elfelejtettek németül. Volt egy öregasszony, aki elmondta a Miatyánkot, de már nem tudta, hogy a szavak mit jelentenek. A jobb családok onnan vittek ilyen német lányokat cselédnek vagy kurvának. Elmentem én is, megnéztem őket, de beszélni nem tudtam velük. Valami angol keveréknyelven dadogtak - mit dadogtak! makogtak, és elbújtak, mint az állatok, ha valaki, ne adj isten, fényképezett. Szóval, lett megint egy hely, ahol jól éreztem magam. Erre aztán, mikor már megvolt a licence-em, és találtam egy Graman Goose-1 is, mint derült égből a villám, bejelentették, hogy Jamaicának függetlenséget ad az angol világbirodalom. Mondanom se kell, hogy az én szponzoraim azt mondták: álljon meg a menet! Visszavették a pénzüket. Én meg ott álltam megfürödve. Se pénz, sem állás. Semmi. Jamaicában mindenki azon törte a fejét, hogy hová meneküljön, ha kitör a polgárháború. Én meg visszamentem. Nekem akkor már ott volt mindenem. A baráti köröm és a lány, aki később a feleségem lett. A Kimberly. Egy mulatóban találtam állást, esténként én néztem a körmükre a pincéreknek, hogy ne lopjanak túl sokat. Nehéz idők voltak. Egy szigeten amúgy is nagyon távol érzi magát a világtól az ember. Nem tudtam, hogy mi lesz velem. 6. Kimberly volt, aki átsegített ezen a nehéz korszakon. Értelmes, csinos lány volt, nagyon jól kijöttünk egymással. Az apja jómódú ügyvéd, az anyját úgy hozta át magának Angliából. Szöggyára volt, cukomádültetvénye, szóval egy igazi nagybirtokos. 78