Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Grecsó Krisztián: The Toors
verzióra túl sok energiát nem pazaroltam, annál többet dolgoztunk a Marhaárus halála című dalon. Itt vetődött föl először, hogy Sóki barátom furulyázhatna, és hogy kellene egy jobb állapotú hangszer, továbbá a Muszti-Dobay gitáriskolát is átlapozhatnám, ha már én volnék a szóló- és akkordgitáros egy személyben. A Marhaárus halála szövegét egy posztmodem gesztussal kimásoltuk az Asterix- ből. (A képregényt Tímár György fordította, éteri szellemességgel.) A balladai hangvételről utólag érzem, Arany János-i hatás, a romantikus ízléssel megformált nóta homályos volt és metaforikus. Ez volt az első dal, melyet performatikus játék is kísért, Mátó a trikójába nyúlva imitálta a szívverését, közben azt rikoltozta, „ko- gom, ko-gom". Az alakítás egyfelől a haldokló marhaárus vergődését érzékeltette, másfelől az akkoriban slágerfilmnek számító Dirty Dancing filmtörténeti fontosságú jelenetére utalt. A Marhaárus hat húrra íródott, emlékeztetett egy akkor divatos, lírai Metallica-nóta kezdő pengetésére, az El és a G-H-E6 húrokat kellett simogatni egymás után, üresen. A dallam a járomból kitört marhákat sirató árus lelkivilágát próbálta lefesteni. „Marhaárus vagyok ééén, / Legbúúúsabb a föleitekén, / Marháimon túl adoook / és Mindig csak búslakodooooom." A The Toors együttes első koncertjét ott adta, abban a hatodik emeleti panellakásban, Csongrádon, három formás pedagógiás lány várta a valódi rockélményt. Mátó kötött sapkát húzott, és talált egy már majdnem üres Barbon márkájú borotvahabos flakont, ami megfelelt mikrofonnak. Rövid ideig hangolást imitáltam, majd belecsaptunk. Furulya-dobozgitár-ének hangszerelésben előadtuk a Tini nindzsa harci turtlesst. A lelkem mélyén gyanítottam, hogy a szám jó. Az én gyermekem volt, életem első kreatív szüleménye. De a hatás meglepett. A lányok fetrengve jajveszékeltek az ágyon, ahogy emlegetni szokás, könnyesre röhögték magukat, és a harmadik nóta után örökös The Toors rajongók lettek. Nem volt nehéz kitalálni, hogy jó úton járunk. A The Toors első plakátját betiltotta az iskola különben jószívű igazgatósága. Nem lehet azt írni a plakátra, hogy „vakok és gyengénlátók, figyelem!", a belépő kitétel pedig kifejezetten ízléstelen. A „vakok és gyengénlátók, figyelem!" megszólítást a városi művelődési ház falán olvastuk, epigonizmus volt, a Teri bála és Béla bála című kulturális programok hirdetése mellett hívták közösségi rendezvényre a látásukban fogyatékosokat. A fél deci vizelet orvosságos üvegben pedig a tisztiorvosi szolgálat nyomasztó látogatása után fogalmazódott meg bennem, és valójában megalkuvás volt, mert ha ragaszkodom az analógiához, székletet kellett volna hozni. Nekünk a szarunkat kellett csinos fadobozkákban Szegedre postázni. A zenekar ekkor már öt tagúra gyarapodott, Jézus becenevű cimboránk kongaszóval adott ritmust. Az egyik próbán becsöngetett a felső szomszédból egy srác. Gitár volt a kezében. Azt mondta, itt lakik a házban, és hallja ezt a kíméletlen üvöltést, és mintha lenne benne rendszer. Kísérteties élmény volt. Kocsis tudott gitározni, és ettől én féltékeny lettem, de a többiekben is felmerült, hogy ha bevesszük, elveszik a The Toors autentikus bája. Akkoriban ez nevetséges magyarázkodásnak tűnt, nem tudtuk, hogy Cseh Tamás egész karrierjének paradigmáját vázolja fel az „ősi tudás" elméletére. A nyolc szám jó részét én írtam, a szöveget szinte kivétel nélkül, de a háromakkordos felkészültségemnek a későbbiekben 42