Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Pécsi Györgyi: Az értelmezés zavara (Rendhagyó bevezető Szilágyi Domokos „átláthatatlan” költészetének olvasásához)
további hatalmának az ideje?"17 A társadalom nyílt közterein csak akkor működik a gyónás és a megigazulás, ha bizalom él az ember és környezete között. Ha a társadalom egésze, tehát a társadalom erkölcsi elitje, a regnáló politikai hatalom és a társadalom megerősítő bizalma együttesen akarja a múlt bűneinek a tisztázását, ha a nyilvánvaló bűnöket a törvényes jog megbünteti, az erkölcsi bűnöket a társadalom formális és informális része megnevezi, s ez utóbbiakért elfogadja a vezeklést. A bizalom, hogy valaki megvallja bűnét, megtévedését, és megértést, megbocsátást remél és talál, azt hiszem, ma csak zárt közösségben, például családi, baráti közösségben képzelhető el. A posztkommunista társadalmakban a tisztázás a Dávid Gyula említette ok miatt elmaradt, össztársadalmilag szennyezett körülmények között marad tehát az egyéni önvizsgálat, az egyéni elszámolás és az egyéni vezeklés, holott nem egyes személyek, hanem a társadalom, a nemzet morális épsége szenvedett sérülést. Az ember elköveti a bűnt. Gonoszságból vagy gyarlóságból. De van vezeklés és van megbocsátás. A vezeklésnek számos módja lehetséges: az ószövetségi zsidók ruhájukat megszaggatták, fejükre hamut szórtak és fennhangon zokogva szánták bűneiket. A katolikus vallásban a fülbe gyónás, a bűn töredelmes megvallása és őszinte megbánása, majd a penitencia elvégzése megszabadíthat a lelkiismereti tehertől, talán. De a bűnre, tisztaságra fogékony lélek élete végéig hordozza a bűnt, a kívülállók pedig nem tudhatják, mi történik az emberben, vezekel-e, és ha vezekel, hogyan vezekel. Az a hallatlan tisztaságvágy, önazonosság-vágy, amit Szilágyi Domokos utolsó pályaszakaszának műveiben megfogalmazott, talán vezeklés volt. A katolikus temetések isteni súgásra született fordulata az a pillanat, amikor a szertartás vége felé a pap és a hívek megszólítva azt kérik az égi bírótól, hogy a halott „emberi gyarlóságból elkövetett bűneit töröld el, és bocsásd őt szent színed látására". Tehát azokat a bűnöket, amelyeket gyarlóságból követett el, tegye semmissé. Erre csak a megnevezhetetlennek van mandátuma, mi, emberek, akiknek a kakas olykor-olykor szintén megszólal, erre nem bizonyos, hogy képesek vagyunk. De ha elfogadjuk is a személy vezeklését, társadalmi térben élünk, és meg kell határoznunk azt a tabuhatárt, amely nem sérthető meg. A kutatások szerint bizonyítottnak tekinthető, hogy Szilágyi Domokost beszervezték, és bizonyosan írt terhelő jelentéseket. Hogy pontosan hogyan történt, csak a hozzáférhető forrásokra és a sokféle emlékezetre hagyatkozhatunk — a legilletékesebbek, beszervezők, lehallgatók és tartótisztek, akik munkakönyves állásban, önkéntesen végezték az aljas munkát, hallgatnak. Sem nevüket, sem jó hírüket nem hurcolja meg a média, sem érzékelhető gesztussal nem diszkvalifikálja őket a társadalom - miként erre is emlékeztet Dávid Gyula. Az utókor csak az így vagy úgy föláldozott fölött mondhat csak ítéletet - feszítsd meg!-et kiált, vagy fölmagasztosíthatja: helyettünk követte el az árulást. Biztonsággal talán csak annyi kockáztatható meg, hogy Szilágyi Domokos nem önként, romlottságból, cinizmusból követte el, amit elkövetett, a kagylók kínja pedig - a jól ismert transzszilván szimbólum szerint - gyöngyöt termett. 17 Uo. 3. 31
