Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Pécsi Györgyi: Az értelmezés zavara (Rendhagyó bevezető Szilágyi Domokos „átláthatatlan” költészetének olvasásához)
halálra (Nem tanítottak meg, Vád, Circumdederunt). (Az utolsó évek tragédiáját különösen fájdalmassá teszi, hogy - mint erről például a Pogány zsoltárok is vallanak - nyugalmát éppen ekkor találja meg a magánéletben, illetve ekkor nyílik lehetősége egy nagyobb nyugat-európai útra, verseinek német nyelvű fordításán dolgoznak, költészetét Magyarországon is igen elismerő kritika jegyzi.) A költő halálát kutató versek sorában azokat az elődöket idézi megrendültén, akik életük legutolsó pillanatáig megőrizték integritásukat, s akiknek - Székely Jánossal szólva - eszméikkel tökéletesen egybecsengett életük és (választott) haláluk. E versek megszólítottjai: az őrült Vörösmarty, az őrült Széchenyi, az őrült Bolyai János, a süket Beethoven, a segesvári csatában elesett Petőfi és a mártírhalált halt Radnóti. Olvasatomban e versek hallatlan tisztaságvágyról és önazonosság-vágyról tanúskodnak. És talán, a Törpe ecloga szerint: mentségről (melyet a szerkesztő, Csíki László találóan a posztumusz kötet záróversének tett meg). Ez utóbbiban fogalmazza meg végzetesen, hogy a költőnek egyetlen dolga és cselekvési lehetősége van: a versírás, minden körülmények között, a többi, például verseinek utókora, hatása nem rá tartozik. De nincs szó demitizálásáról, deszakralizálásáról, ellenkezőleg, rettenetes paradoxonra ismer: a végsőkig lecsupaszított költőszerepnek csak azért felelhetett meg Radnóti, mert élete tökéletesen egybecsengett erkölcsi normájával. Arról nincs tudomásunk, hogy Szilágyi Domokost élete utolsó éveiben ismét megkereste volna a Hálózat - nyilvánvaló betegsége miatt végképp alkalmatlannak is minősülhetett a szerepre. Nem tudhatjuk, ügynökmúltja hozzájárult-e az utolsó, rettenetes lépésének megtételéhez, amelyre tragikus alkata mindenfajta „szerep", tisztátalanság nélkül is predesztinálhatta - a létezett szocializmus amúgy is öngyilkosok sorát termelte ki, nemcsak Romániában, nálunk is. Ha a Hálózat markában tartotta a költőt, öngyilkosságát éppúgy tekinthetjük saját lelkiismerete előli menekülésnek, mint vezeklésnek és tiltakozásnak - valóban a diktatúrában élő ember egyetlen szabad választási és cselekvési lehetőségének. Vagy ismét Székely Jánoshoz forduljunk? „Tisztátalan, gyanús fogantatású minden vers, még a tiszta is. Szutyokból, sárból, pöfögő mocsárból bugyborog felszínre a szó. A bűnök és megalkuvások, a szégyenek, a szenvedések, az, ami jóvátehetetlen, az, ami nem gyógyítható - a lélek legmélyén gomolygó mély, palaszürke bűntudat szüli a kristálytiszta verset" (Tiszták vallatása, 1970). Maradnak szigorúan a tények: a költő megírta életművét és elvetette az életét. Szilágyi Júlia, a költő egykori egyetemi társa fölvetette, bizonyos benne, hogy Szilágyi Domokos alkalmas időben megvallotta volna súlyos tettét: „ha megéri, hogy szabadon szólhat, ő lett volna az első, aki él ezzel a kötelességével, amely sokaknak jognak sem kell".16 Dávid Gyula árnyaltabban fogalmaz: „miért nem volt, miért nincs az érintettekben annyi civil kurázsi, hogy előálljanakés bevallják azt, amit tettek? . ..legyünk őszinték: az 1989. decemberi első napok eufóriája után az erkölcsi megtisztulás ideje jött el, vagy egy kompromittálódott hatalom átmentésének és más módszerekkel érvényesített 16 www.transindex.ro 30
