Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Pécsi Györgyi: Az értelmezés zavara (Rendhagyó bevezető Szilágyi Domokos „átláthatatlan” költészetének olvasásához)

Máriához, a korábban öngyilkosságot elkövetett Kalevala-fordító Nagy Kálmán özvegyéhez. A költői életműben körülbelül ezekkel megegyező időben észlelhetünk világképi (s ezzel összefüggésben) poétikai változásokat.

Az említett pre korszakot (1958-59) követően az első jelentős fordulat a hatvanas évek közepe táján (az Alom a repülőtéren és a Szerelmek tánca kötetek után) következik be költői világképében, amint ezt az életmű jó ismerői, Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Bertha Zoltán is egyöntetűen megállapítják. A pálya első szakaszát a nyelvi, poétikai útkeresés jellemzi, költői világképét pedig egyfajta baloldali messianizmus járja át: az ész vezérelte ember a rációval fölépítheti az igazságos társadalmat, s ehhez kész utópiát szolgáltat a kommunizmus. A hitet erősíti az utópikus ideológia, melyet a párthatalom közvetít és elvár, és erősíti a költő személyes történelmi tapasztalata - a II. világháború pokla még eleven része személyes emlékezetének, az uralkodó ideológia pedig azt ígéri, örökre fölszámolja az embertelenségeket. De természetesen nem ennyire egyszerű a világkép, pontosabb Láng Gusztáv megállapítása, aki ezt a korszakát nem a kétely nélküli hit, hanem az elnémított kételyek korának nevezi. Szilágyi - s nemzedéke - erkölcsi lázadásának egyik lényege ugyanis éppen az, hogy a szólamok helyett a hiteles szólásra és cselekvésre figyelmeztet, a kommunizmus eszméivel való érzelmi azonosulás helyett, az értelem nevében az értelem elvét kérve számon, hiszen ekkori hite szerint az értelem nem manipulálható.

Ugyanakkor különös kettősség jellemzi a költő hatvanas években írott verseit. Az említett baloldali messianizmust valló versek mellett megírja azokat a megjelenéshez szükséges agitatív költeményeket is, amelyek az őszintén hitt és vállalt baloldali messianizmussal sem illeszthetők össze („átmentem Hajduhaj Győzőhöz [Pandur Viktor], merthogy aszunta beletesz az áprilisi számba. Nosza hamar írtam egy verset a kollektivizálás befejezéséről, ehhez jött az Építők című rossz vers meg a vasöntők"n). Megírja az első kötete megjelenéséhez szükséges Tizennyolcmillió című agitatív versét (meleg hangú kritikájában11 12 ezt a kommunista Méliusz egyszerűen tévedésnek minősíti), illetve nem kevés termelési verset is legyárt. Láng Gusztáv emlékeztet arra, hogy a korban ez a gyakorlat afféle kölcsönösen elfogadott alkunak tekintődött. „Szakmai berkekben köztudott, hogy a költő számára elérhető kiadóknál bizonyos számú politikai hűségvallomás nélkül nem jelenhetett meg verseskötet, sőt folyóiratokban is — szerkesztősége válogatta, hogy milyen mértékben — egy-egy ünnepi óda, vezércikkízű alkalmi vers biztosíthatta csak a folyamatos közlés jogát. (...) egyszerűen publikációs lehetőségeit védte, a korszak íratlan erkölcsi kódexe szerint megbocsátható engedményekkel. Hiszen ha körülnézett az irodalmi életben, mindenkitől ezt a gyakorlatot látta, miért kárhoztatta volna egyedül ő némaságra magát? S azt se feledjük el, hogy akkor még egész nemzedéke furcsa kétlelkűségben élt; a politikai gyakorlat sok viselt dolga taszította őket, de úgy érezték, alapvető elveik hozzá kötik. (...) Nem a kétely nélküli hit korszaka ez Szilágyi Domokos pályáján sem, sokkal inkább az elnémított kételyé, s az

11 Szilágyi Domokos levele Méliusz Annának és Méliusz Józsefnek, Marosvásárhely, 1962. márciusáprilis = Visszavont remény, 12.

12 Méliusz József: Az örökség ébredése = M. J.: Az új hagyományért, Bukarest, 1969,123-153.

27