Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró

nagybirtokosok király általi talpra állítására (ami hosszú távon a király anyagi és politikai hatalmának a decentralizálásához vezet), valamint a királyi hatalom külső társadalmi támasztékokkal való megerősítésének (a várostelepítésnek, a nemesség rendi elismerésének). Mindezen történések kapcsán jegyzi meg Szűcs IV. Béláról szólva: „Az intézkedéssel... a királyt par excellence gazdaság- és telepítés- politikai szempontok is vezették.''55 Később egyenesen „tervszerű királyi politikát" emleget,56 miközben egyetlen dokumentum sem tudósít arról, hogy mit gondolt valójában IV. Béla saját politikája vonalvezetéséről.

Szűcs azonban emellett is gondot fordít arra, hogy a történet további, a maguk szűkebb körén belül cselekvőként fellépni képes szereplőit is felruházza bizonyos szándékokkal és akarattal, s ezáltal belehelyezze őket a történelemformáló erők sorába. A magának külön rendi identitást vindikáló nemességről írja: „Ez kézenfekvő módon megerősíthette azt az érzést, hogy ők nem egyszerűen csak egy királyi família »szolgái«, hanem egy országos méretekben létező és számottevő származási csoport (genus) tagjai, következésképpen egyfajta ordot alkotnak."57 Máskor pedig azt a jellemző kérdést teszi fel: „Miféle motívumok sarkallhatták ezeket az arisztokratákat", hogy látszólag közvetlen anyagi érdekeik ellen ható politikai döntéseket is hozzanak? A személyes motivációt közelről megvilágító források hiányában mindez azonban aligha több puszta feltevésnél, egy múltbeli szituáció logikájából, a vele kapcsolatos ismeretekből levont következtetésnél. Mint egyik alkalommal maga is megjegyzi: „A szituáció magyarázza", hogy így kellett az illetőknek határozniuk.

De vajon mindig egybeesik-e a történelmi szituáció kortársi értelmezése a valamikori helyzet történész által adott értékelésével, a szituáció történész számára adott logikai belátásával? Szűcs nem teszi világossá, hogy ez a dilemma bújik meg folyton követett eljárása mélyén, bár bizonyára tisztában van a hipotetikus deduktív történelmi magyarázat késő popperi változatára emlékeztető argumentumában benne lakozó veszélyekkel.58 Ezért is lép talán vissza olyik esetben annak következetes képviseletétől, hogy úgy térjen végül napirendre a dolog felett, miszerint: „Valójában az ifjú István [IV. Béla vele szembeforduló fia] és bárói — sőt hovatovább maga az öreg Béla és bárói is - inkább eszközei, mint irányítói voltak feltartóztathatatlan folyamatoknak: a feudalizmus növekedési szabályainak".59 Miközben más alkalommal bátran épít az újabban az agency fogalmával kifejezett intencionalitás hallatlanul nagy szerepére a múlt meghatározott irányú alakulásának befolyásolásában.60

55 Uo. 40.

56 Uo. 42. Vagy: „A királyi prediálisok intézményében egy nagyszabású terv körvonalai kezdtek kirajzolódni." Uo. 26.

57 Uo. 130.

58 Kari Popper: A historicizmus nyomorúsága. Bp., 1989. 153-157. A racionális történelmi magyarázat fogalmához vö. William Herbert Dray: A cselekvések történeti magyarázatának újragondolása. In: Gyurgyák János- Kisantal Tamás, szerk.: Történetelmélet II. Bp., 2006. 688-708.

59 Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok, 118.

60 Az agency történetírói fogalmához és alkalmazásához vö. Miguel A. Cabrera: Postsocial History. An Introduction. Lantiam, 2004. 98; Simon Gunn: History and Cultural Theory. Harlow, 2006. 196.

16