Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró
Szűcs Jenő utolsóként ecsetelt munkája hallatlan gondolkodói képességekről és kísérletező történetírói törekvésekről tanúskodik. Olyan historikus műve, aki bőséges és szerteágazó forrásanyagon dolgozva sem fetisizálja az empirikus evidenciák bizonyító erejét. Jól tudja ugyanis, amit a legtöbb „rankeánus" történész máig nem hajlandó tudomásul venni, hogy: „egy adattömeg önmagában, mintegy automatikusan nem old meg semmit: még mindig csak nyersanyag, szövegek halmaza, amely első megközelítésben újabb és újabb megoldandó kérdéseket, sőt újabb ellentmondásokat vet fel".61 Tudatában volt ugyanakkor annak is, hogy a történész, alkotómunkája során, messzemenően ki van szolgáltatva — ma úgy mondanánk- az intertextuális hatásoknak. E felismerés frappáns bizonyítékát adja a Dózsa- parasztháború historiográfiája kapcsán, kimutatva, hogy Márki Sándor a Dózsa- parasztháború történetét feldolgozó, 1913-ban megjelent munkájában olykor még „a hiteles forrásokat is egy alapjában fiktív epikai alapanyagba gyártja) bele", melyet a késő középkori humanista történetmondók hagytak ránk.62 * Azért kerülhette el Szűcs - noha maga is empíriának elkötelezett történész- a forrásfetisizmus csapdáját, mert szokatlanul nyitott volt a hatvanas évekkel megkezdett eszmetörténeti vizsgálódásaiban az akkor még éppen csak születőben lévő Begriffsgeschichte, a (német) fogalomtörténet-írás adaptálása, valamint a szociológiai és az (amerikai) antropológiai fogalomalkotás történetírói gyümöl- csöztetése iránt. Ami nálunk akkoriban, de tőlünk nyugatabbra is, kifejezetten kuriózumnak számított, és persze ma sem könnyíti meg a magyar történetírás mainstream művelői számára Szűcs életművének alkotó befogadását.63 Az, hogy napjainkban szinte teljes hallgatás övezi (ha nem kategorikus elutasítás fogadja) Szűcs történetírói gondolkodását, számos körülményben gyökerezik. Szűcs messze megelőzte korát a nemzet konstruktivista felfogásával, mely elképzelés a nyugati történeti gondolkodásban is csupán az 1980-as évek második felétől, kivált az 1990-es évtizedben vált széles körben elterjedtté.64 S ami idehaza ma sem különösképpen közkedvelt vagy elfogadott megközelítés. A nemzeti történeti paradigma ma már nem ritka relativizálására és meghaladására irányuló tudományos törekvéseket anticipálva Szűcs ráadásul végsőkig feszítette a húrt. Kacifántos megfogalmazásban (ami talán nem is egészen véletlen65) nyíltan hirdette ugyanis, hogy a múlt kizárólag nemzeti történelem61 Uő: Dózsa parasztháborújának, 16. 62 Uo. 63 Hadd jegyezzem meg, hogy a német fogalomtörténet szintetizáló vállalkozása, az Otto Brunner, Werner Conze és Reinhart Koselleck által szerkesztett Geschichtliche Grundbegriffe. Historisches Lexikon zur politisch-sozialen Sprache in Deutscland hét vaskos kötetéből az első is csupán 1972-ben látott napvilágot, az utolsó pedig 1992-ben jelent meg. Szűcs az egyes szócikkek első, főként hatvanas évekbeli folyóiratközléseit hasznosította. 64 Vö. Gyáni Gábor: Nemzeti identitás - identitáspolitika. In: Uő: Relatív történelem. Bp., 2007.124-127. 65 A nyelvi kifejezés bonyolultsága akár még a rejtőzködés tudatos vagy öntudatlan eszköze is lehetett nála. Ez úton, a megértés megnehezítésével akarta talán tompítani eretnek nézetei felforgató hatását. 17
