Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró

a társadalmi-jogi képlet; a gazdasági feltételekből még nem következtek automatikusan »jogok«. "52 Valamikori marxista beidegződéseitől eltávolodva Szűcs erősen fellazítja e munkájában az oksági viszonyok determinációs láncolatát. Mint egy alkalommal megjegyzi: „A politikai felépítményt jellemző kontraszt jellegű színváltozás, éles törés azonban éppen nem mutatkozik a gazdasági és társadalmi fejlődés tényeiben. [...] A politikai zavarok hullámai jelentős részben a gazdasági és társadalmi fejlődés öntörvényei »felett« csaptak át."53 54

Ebből a nem egyirányúan determinisztikus történetfelfogásból fakad, hogy feltételezi: a feudalizmus úgynevezett „növekedési törvényszerűségei" akkor valósulhatnak meg csupán, ha működésbe lépnek azok a mozgatóerők, amelyek nemcsak kívül esnek a gazdasági vagy társadalmi struktúrákon, hanem olykor meg is előzik ezeket a struktúrákat. Ezért helyez Szűcs nagy súlyt a cselekvő individuumra, mindenekelőtt a királyra (jelesül IV. Bélára), valamint az átlagosnál szintén valamivel nagyobb döntési és cselekvési potenciál birtokában lévő nagyurakra. Ebből nem feltétlenül következik a tiszta politikatörténethez való megtérése, hiszen Szűcs továbbra is vallja, hogy az általa vizsgált „új korszak politikai története nem azonos a korszak történelmével".54 Nem többre, de nem is kevesebbre vállalkozik tehát, mint hogy komolyan számol a 13. század körülményei közt valószínű (legvalószínűbb) racionális politikai cselekvés jelentőségével a feudalizmus növekedési törvényszerűségének érvényesülési perspektíváit illetően.

Egy történész, különösen egy medievista nem remélheti, hogy forrásadatokra támaszkodva közvetlenül is megismerheti valaha a múlt cselekvő alanyainak intencióit, tetteik rejtett (belső) mozgatórugóit. Milyen alapon tulajdonít akkor szubjektív jelentést Szűcs hősei cselekedeteinek? A könyv gondolati építményének legkényesebb, egyúttal legvitatottabb pontjához érkeztünk, amely a történészi aktualizálás, a visszavetítés, valamint az intuíció bizonytalan ismeretelméleti státusával kapcsolatos kérdések egész sorát veti fel.

Szűcs látszólag aktualizál, amikor határozott politikai (állam- és társadalomépítő) szándékot tulajdonít a reformpolitikus IV. Bélának, mert adottnak (tudottnak) veszi, hogy az ország jövőbeli védelmi felkészítése egy esetleges újabb tatár betörés esetére (egy ilyen szándék tulajdonítása felelős politikus számára nem elhamarkodott eljárás részéről) olyan intézkedéseket kíván, melyek gazdaságitársadalmi reformokat és a hatalommegosztás rendjének a kialakítását írják elő a király számára. A történész feltételezi tehát, hogy cselekvőképes hőse hozzá hasonlóan szintén átlátja a „helyzet logikáját", ráadásul éppúgy ítéli meg „a feudalizmus növekedési törvényszerűségeit" (az általa megkövetelt cselekvési módozatot), mint az utólagos bölcselkedő.

Ennek a „belátás"-naik a jegyében beszéli el Szűcs a történet cselekvő szubjektumainak feltételezett motivációit. Ezért jut történetében kulcsszerep a korabeli „hű bárók", a nehézfegyverzetű sereg kiállítására (és a várak építésére) képes

52 Uő: Az utolsó Árpádok, 212.

53 Uo. 281.

54 Uo. 280.

15