Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Elmozdult képek? (Panek Zoltán születésének 80. évfordulóján Láng Gusztávval beszélget Fűzfa Balázs)

— Az előbbi kérdésben szereplő felsorolásból az is sejthető, hogy az utóbbi másfél-két évtizedben nemigen szaporodtak a Panek-művek. Idézett búcsúztatójában Lászlóffy Aladár is azt mondja: „életműépítése hamarabb abbamaradt, mint az élete". Te mennyire követted barátod magyar- országi pályáját? Átköltözésének lehetett köze „elhallgatásához"? Egyáltalán, miféle okoknak tulajdonítod a műveinek megfogyatkozását?

— Az „átköltözés" utáni „elhallgatás" úgyszólván tipikus erdélyi (vagy általában kisebbségi, sőt még általánosabban emigráns) írósors, melyet a régi barátok és olvasók részint sajnálattal vesznek tudomásul (ezek az irodalomkedvelők), részint kárörömmel (ezek az irodalomban elsősorban önmagukat kedvelők). Utóbbiaktól származik az egyik- széles körben terjesztett - magyarázat, mely szerint az író alkotóereje elapad, ha elszakad gyökereitől. (S itt közbevetőleg megjegyezném, hogy „elhallgatni" bőbeszédűen is lehet, művek sorával leplezetten. Vannak ugyanis írók, akik „idegenbe költözve" is új meg új könyvekkel lepik meg közönségüket, ezek azonban - esztétikai színvonalukat tekintve - alatta maradnak korábbi, „gyökeres", azaz otthon írott munkáiknak. Kérdés persze, hogy ez minden ígyen minősített esetben igaz-e, s nem csak egy előítélet „pszeudo-kritikai" megnyilatkozása. Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című költeménye, majd Kós Károly Kiáltó Szó című röpirata óta - az első közvetlenül Trianon előtt, a második közvetlenül utána jelent meg - a szülőföld elhagyását bűnnek bélyegezte a kisebbségi közvélemény. A „kivándorló" író alkotóerejének elapadását pedig - hiába, a legjózanabb elmék sem mentesek bűn és bűnhődés mitikus egyensúlyának, az „erkölcsi világrend" helyreállításának óhajától - e bűn méltó és megérdemelt büntetésének. Az Antheusz-monda e modern változata azonban nem mindig fedi a valóságot. Néha csak azért szigorúbb a kritika - és természetesen az általa befolyásolt olvasói érdeklődés is- az áttelepedés után született művekhez, mert gyengébbnek akarja látni őket, az említett erkölcsi tételt igazolandó.)

Panek Zoltán nem hitt ebben a „gyökér-elméletben". Nemegyszer elmondta, hogy gyökere a petrezselyemnek van, nem az írónak. S azt is, hogy neki nincs kisebbségi identitástudata, mely megváltozik, ha átlépi a román-magyar határt; neki magyarságtudata van, mely a világ minden pontján ugyanazt az önazonosságot szavatolja számára. S ezt a petrezselymes párhuzamot ne tartsuk csupán „panekes" fordulatnak, mert Szűcs Jenő egyik igen tanulságos gondolatmenetével vág egybe. („Panekes" csupán a frappáns tömörítés.) „...a nemzeti közösséghez való tartozás lényegét tekintve másféle, más természetű kapcsolat, mint az »organikus«, »természetes« viszonyra utaló »gyökér« képzete"- írta a kiváló történész. „Akkor már sokkal inkább Emest Renan híres meghatározása (1882): »Egy nemzet léte - nap mint nap megismétlődő népszavazás«. A nemzeti hovatartozás: a nemzeti közösség tudatos vállalása minőségében más képlet, mint valami mitikus-»or- ganikus« kapcsolat. [...] A »gyökér« és a plebiscite... más-más típusú nemzeti tudat igen régi szimbóluma. Az előbbi szervesebbnek tűnik és erősebbnek, mégis bizonytalanabb; az utóbbi bizonytalanabbnak tűnik, mégis erősebb."1 Hosszacskán idéztem ebből a már 1970-ben olvasható tanulmányból, de számomra annak idején revelatív erejű volt. Hogy Panek Zoltán olvasta-e, nem tudom, de hogy én beszéltem neki róla, azt igen. S azt is, hogy „szíves szóbeli közlésemet" egyetértőén fogadta. A '70-es évek elejétől kezdett ugyanis kiéleződni az erdélyi (a kisebbségi) irodalom szerepét illető véleménykülönbség. Egyik oldalon álltak azok, akik ezt a szerepkört elsősorban a kisebbségi lét - és annak anomáliái - felmutatásában látták; másik oldalon azok, akik az erdélyi irodalom

1 SZŰCS Jenő, A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge. Hozzászólás egy vitához = SZ. J.: Nemzet és történelem, Budapest, 1974, Gondolat, 183.

122