Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)
A regényvalóság figurák szerinti osztódását jelzik azok a mondatok, amelyekben a jégnek a valóságra való metaforikus kiterjesztését olvassuk: „Mindegyikük egy másik jégből tudósított."37 Vagy a Mazzini elutazása előtti beszélgetések Anna Korethtel: „Aztán mégsem tudnak egymásra figyelni, és mégis egész estén át beszélnek; mindegyikük egy másik jégből. "38 A regény komplex valóságábrázolása, ami a tér-idő koordinátákat megosztó elbeszélői síkokban és a figurák perspektívái szerinti szegmentálódásban is megmutatkozik, még összetettebb lesz azáltal, hogy implicit módon folyamatosan érezhető a regényben a valóság és a fantázia, vagy gondolatjáték közötti feszültség. Mazzini utazása előtt számos dologba belekezd, így például a szőnyegén keletkezett borfolt eltávolításába: „ Két, talán három hónappal öregebben ismét a szőnyegen fog térdelni, úgy, mintha a só kiszórása és eltávolítása között csak az a rövid időszak múlt volna el, ami efféle munkáknál rendesen eltelik, és mindarra, ami most még előtte van, úgy fog emlékezni, mint egy pillanatra."39 Mazzini elképzeli magát, hogyan fejezi majd be megkezdett tevékenységeit, miközben az elvégzett cselekvések és az elképzelt visszatérés közötti távolság minimálisra zsugorodik - mintha egy elképzelt valóságból próbálná meg magát visszafelé nézni. „Azok a tennivalók, amelyeket elkezd, aztán félbeszakít, kapcsolóelemül szolgálnak majd neki ahhoz a valósághoz, amelyet éppen elhagy."40 Az elbeszélői szálak által körvonalazódó valóságok egymásra íródnak: Mazzini valóságában helye van az expedíció 19. századi történetének, az elbeszélőnek pedig mind Mazzini, mind pedig az expedíció történetére van rálátása.41 A (re)konstruálódó szövegvilágok párhuzamosan futnak, azok párhuzamos olvasása zajlik, úgy, hogy közöttük térbeli-időbeli távolság van: az expedíció története képezi az alapot. Mazzini metasíkja az expedíció útjának követése, illetve ismétlése és kitalálva újraalkotása. Az elbeszélő, aki közvetve látja a Payer/Weyprecht-dokumentáci- ót, és a Mazzini-történet egy részét, maga vallja be - mint idéztük -, hogy adott esetben a hiányzó adatoknál megpróbálja kitalálni a részleteket: ekkor azonban átvált a valószínűségbe. Az eltűnt köztes történetének vége az elbeszélő számára is a fikcióban vész el, Mazzini számára viszont az expedícióba való beleíródás valóságként definiálódik. A szövegek alapján kibontakozó valóság felvetheti a szöveghagyományokban gyökerező kultúra legitimitásának a megismerés szemszögéből vett érvényességét. Ez a kérdés túlmutat a regényvalóságon, de szintén egy megismeréskritikai mozzanatnak tekinthető: mit őriznek a szövegek - fikciót vagy valóságot? Amennyiben fikciót, akkor egy fiktív szövegeken alapuló kultúra konstruálta „valós" világban élünk... 2. Felülírt valóság Az utolsó világban a kereső alany Cotta, a római, aki elindul megkeresni a száműzött költőt, Publius Ovidius Nasót és művét, a Metamorphosest. Tomi, „a koszfészek", a vas37 Ransmayr 1999a, 43. 38 Uo„ 45. 39 Ransmayr 2003, 61; ford, módosítása tőlem, A. M. 40 Uo., 57. 41 Az elbeszélő többször maga használja a látás kifejezést, például: „Látom [ti. Mazzinit - A. M.], amint Anna Koreth lakásán azon igyekszik, hogy érthetővé tegye útját a Spitzbergákra [...]" (Ransmayr 1999a, 45.) 100
