Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)

város nehezen nyílik meg a kereső előtt. Cotta Ovidius személyében Rómát keresi a barbár világban, és egy világkölteményt a világ peremén: szövegek varrnak mindenhol. Kőkúpokba vésett, rongyokra írott mondatok; a vasváros lakóinak elbeszélései - Echo és Fama történetei, Arachne szőnyegei, Pythagoras homályos utalásai csakúgy szövegekké, narratívákká rendeződnek, mint ahogyan Tomi lakóinak sorsa, átváltozásai. A keresett szöveg, a Metamorphoses, Az utolsó világ előszövege mindvégig jelen van a regény egészében. Pontosabban annak a címe. Ovidius műve ugyanis nem az a szöveg, amit intertextuális vonatkozásként említhetünk. Ha elfogadjuk, hogy a Metamorphoses az átváltozásoknak mint történéseknek mintegy az eredetiét adó, egyben mítoszgyűjtő és mítoszkibocsátó szövegvilág; azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a szöveg nem egyenlő a (regényen kívüli) ovidiusi világkölteménnyel. Az utolsó világ című regény lapjain az események hátterében álló mítoszt tartalmazó Metamorphoses is újraíródik, akárcsak Cotta teljes valósága - az a szöveg, aminek részleteivel a római a regényben találkozik, az utolsó világ számára íródott, a „valódi" mítoszszöveg modifikációja, annak 15 könyvéhez írt 15 fejezet. Az utolsó világ maga és annak mitologikus hátterét adó szövege a szubjektív olvasaton keresztül konstruálódik és válik „valósággá".

Thomas Anz a szöveghagyományozással, közvetítéssel való játékról beszél.42 Ugyanakkor a valódi szöveg töredékeiben mégis megjelenik a regényben. Ezenfelül úgy tűnik, mintha Az utolsó világ történései a Metamorphoses referenciái lennének és megfordítva: a szöveg irányító instanciaként, „megírt sorsként" tűnik fel, vagyis a mítosz valósággá válik.43 A józan ész által észlelt (empirizmus-racionalizmus) események mitikus formába történő átvitele, mítoszban való leképeződése játszódik le. Ezért is indokolt a regény végén az ovidiusi repertoár. Mintha az író ezzel is jelezné: adott („valós", utolsó világbeli) esemény vagy alak a mítoszban hogyan ábrázolódik, íródik (változik) át, mintha az író alkalmazná a Metamorphoses re magára annak alapelvét: „Semmi sem őrzi alakját. "44 - a mítosz maga is átíródik az utolsó világban. A regény íve a racionális világképtől a mítoszig húzódik45 - éppen ellentétesen, mint Ovidius műve. A Metamorphoses a valóság premodem, Az utolsó világ annak posztmodem olvasatának tekinthető.

Cotta Mazzinira nemcsak abban hasonlít, hogy rájön arra, hogy saját magát kereste mindvégig - és saját magát akarja megtalálni a regény végén. Egy elveszett mítoszvilág megkeresése és újrakonstmálása történik, hasonlóan, mint A jég és sötétség borzalmaiban. Ott a bécsi apa az, aki idiótáknak nevezi az anya által mesélt történet hőseit - mintegy demisztifikálja a narratívát. Az utolsó világban Augustus jelenik meg a mítoszt elűző, illetve „száműző", megsemmisítő szerepben, azzal, hogy Ovidiust (és a költészetet) száműzi az ész birodalmából46 A kereső rómainak fokozatosan kell szembesülnie azzal a problémával, hogy lassan elveszti a logika, a racionalizmus kontrollját az események felett. Ovidius megtalálása így egyben a józan ész és Róma megtalálását jelentené,

42 Anz, Thomas: Spiel mit der Überlieferung. Aspekte der Postmoderne in Ransmayrs Die letzte Welt. In: Wittstock, Uwe (Hrsg.): Die Erfindung der Welt. Zum Werk von Christoph Ransmayr. Frankfurt a. M.: Fischer Taschenbuch Verlag, 1997, 120-132, ide ld.: 120.

43 Uo., 124; 126.

44 Ransmayr 1995, 15.

45 Vö. pl. Gelhoff 1999, 21.

46 Vö. uo., 51.

101