Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)
tett tényezők közötti akciók és reakciók viszonylatában). „Játék a valósággal", a lehetséges és a szükséges, a valós és a valószínű határainak átlépése, illetve megkérdőjelezése áll az „immanens poétika"17 hátterében. Ezek a ransmayri írói koncepció alaptételeit is képezhetik egyben. A fiktív és dokumentáltan valós szövegek közötti dialógus a „kitalált" és a „valós" kategóriák között az elbeszélt történetre vonatkoztatva reflexív módon komplementer - vagyis nem egymást kizáró, hanem inkább kiegészítő - viszonyt tételez. Az elbeszélő sík beszédmódja folyamatos szkepticizmussal reflektál a fiktív és a reális határok elmosódására. Mazzini - és egyúttal Ransmayr is - kijátssza a potencialitást, vagyis a lehetőséget, a lehetségességet; játszik a fikció és a valóság, a kitalálás/feltalálás (Erfindung), az utólagos elmondás (Nacherzählung) és a bizonyíték fogalmakkal. Ennél azonban a regény történetében egy magasabb asszociációs szinten többről is szó lehet. Mazzini ugyanis nemcsak játszik a lehetségessel, hanem mintegy kijátssza azt az elrendelttel szemben. Gondolatjátékai nemcsak egy adott történetet akarnak először a lehetőség, azután pedig a valóság mentén megragadni, hanem Mazzini ebben a gondolatjátékában újraírja az expedíció történetét, és magát egyszersmind beleírja abba. Josef Mazzini a kereső ember, aki - mint a későbbi utalásokból kikövetkeztethető - magát akarja megtalálni egy történetben. A háttérben élettörténete, gyermekkora bizonyos szálai működhetnek. A második fejezetben ezt olvassuk róla:„A jobb jövőre hivatott örökös hamarosan nem csupán az apai elvárásoknak, de minden előírásnak hátat fordított. Különc lett."18 Anyja történeteket mesél neki, az apa azonban szétrombolja a „mesét", a történetet (a „mítoszt"): „A kárpitos nem szívesen hallgatta a történeteket [...]. Lucia hőseit dühösen idiótáknak, Nobilét olykor fasisztának nevezte l...]."19 Mazzini szembeszáll az „eldöntöttel", és nem akarja elfoglalni az örökösnek elrendelt helyet (ld. uo.). Helyette Bécsbe költözik, és kitalálja a maga történetét. Három elbeszélői sík reprezentálja az 1872-74-es felfedező vállalkozás háromféle olvasatát. Mazzini az expedíció történetét olvassa és találja ki újra, az anonim elbeszélő pedig mind a felfedezőutat, mind Mazzini gondolatjátékát meg akarja fejteni. Az expedíció története szövegalapú - a naplók adnak támpontokat a valóság olvasásához. Ehhez képest a másik két sík metaszintnek tekinthető. A mű cselekménye felfogható az elbeszélői szálak egymásba fonódásaként is: az anonim (én)elbeszélő Mazzinivá, ő pedig az 1872-74-es expedíció egyik tagjává változik. Ebben az értelemben egyfajta „önfeloldásról", illetve „énfeloldásról" beszélhetünk: Mazzini egy múltbeli alakban, az elbeszélő pedig Mazziniban oldódik fel: „[...] hiszen az ő munkáját végeztem, az őfantáziáiban mozogtam, oly kényszerűséggel, mint egy táblajátékfigurája."20 Mazzini története két elbeszélői sík közé ékelődik be: egy történelmileg bizonyítható és dokumentált történet és egy megélt jelenben történő keresés között (re)konstruálódik Mazzini utazása. Az elbeszélő északisarki vállalkozása során, hogy végigjárja a közel száz évvel korábbi expedíció útját, a nyomtalanul eltűnt Mazzinit keresi annak feljegyzéseiben, naplótöredékeiben. Mazzini története „köztes történet": két valóság között, illetve azokból, azok mentén (rekonstruált utazás. Mindeközben egy alapvető narratívahiánnyal kell számolnunk: lényegében 17 Fröhlich 2001, 54. 18 Ransmayr 1999a, 36. 19 Uo., 37. 20 Uo., 40. 97
