Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)
írja azt. A Kitahara-kór regényvilága a szereplők által megosztott valóságok révén egy Nachkriegszeit sajátos olvasatát adja. Általában nem, vagy csak nehezen tudnak elvonatkoztatni az elemzők attól, hogy A Kitahara-kór „történelmi hátterét" ne a második világháborúval azonosítsák. A több ponton elcsúsztatott adatok, a nemzetiszocializmus néven nem nevezése ellenére a recepció a második világháború utáni időszak modelljét olvasta rá a regényre,8 és nem tudott eltekinteni az azonosítás kényszerétől a fikcionalitás jogosultságával szemben, noha Ransmayr A jég és sötétség borzalmaiban maga kérdőjelezi meg a dokumentatív olvasatok érvényességét. A negatív formába átültetett utópia, ami egyfajta elszabadulást jelent a rögzült német identitásképtől, egy általánosabb beszédmód jogosultságát is célozza. A ransmayri regények a valóságábrázoláson keresztül jelölik ki a megismerés határait. A művek rájátszanak a szöveghagyományozás problémájára, a valóság (re)konstruálhatóságának határaira, töredékességére. A regényvalóságok három durva anyag (az északi jég, Tomi oasvárosa és a kőfejtő), valamint extrém tér-idő koordináták mentén ábrázolódnak. Az első két regény közvetlen módon a szövegek és a valóság között nyit dialógust. A textusok töredékeiből felépülő regényvalóság fiktív teret kínál az eltűnésre; a kereső, megismerő ember gesztusát megjelenítő elbeszélt szereplők felismerik és meglátják szövegvalóságuk határait. Az egyes keresések összekapcsolódnak a figurák identitásválságával, a szubjektum elégtelen öndefiníciójával. Mazzini mint örökös azért kezd bele utazásába, hogy meg-, illetve kitalálja helyét a valóságban, gyermekkora egy történetének mintegy újraelbeszélésével. Bering hasonlóan zavaros valóságban él, amennyiben már nem tartozik a háború nemzedékéhez, de a lassan és nehezen körvonalazódó békében való életre alkalmatlan. Cotta története is - akárcsak Mazzinié és Beringé - köztes valóság, ami a racionális Rómától szakad el, és a mitikus Tomiba próbál integrálódni. A neve, közvetve identitása megkeresésére induló római a mű végén a helyét jelöli ki a mítosz szubjektív olvasatában. Az utolsó jelenet egy másik olvasatban a szubjektumnak a mitologikus térben való feloldódását is jelentheti: Cotta énje a hang „üres hordozójává" válik. A szakirodalomban megvan az igény a ransmayri regényvilágot összekötő nézőpont megtalálására. Mosebach monográfiájában a végidő-víziókat teszi meg átfogó közös elemmé a művek között.9 A szerző fejezetről fejezetre végigvezeti az egyes regényeknél a „végidő"-problémát és az antropológiai kritikát. Ezt is érvényes nézőpontnak tekinthetjük, jóllehet kizárólag ezt a vonalat domináns és átfogó elemzési szempontként kiemelni leegyszerűsítésnek tűnik. Bombitz az „utolsó világok" paradigmáját alkalmazza a művekre, ahol „a világ természetszerűleg egyszerre első és utolsó, mivel mindenkori, hiszen bennük valóság keveredik a képzelettel, hogy általuk váljék belakhatóvá az olvasott írás lehetséges világa. Az európai kultúra(r)omlás sorozatának lehetséges világaiban a mindenkori maradék szubjektum számára a világ azért utolsó, mert mindegyikőjükre vár a maga utolsó világa."10 Fröhlich a 8 Ld. pl. Spitz, Markus Oliver: Erfundene Welten - Modelle der Wirklichkeit. Zum Werk von Christoph Ransmayr. (Epistemata; Würzburger wissenschaftliche Schriften; Reihe Literaturwissenschaft; Band 524 - 2004). Würzburg: Verlag Königshausen & Neumann GmbH, 2004. 9 Mosebach 2003. 10 Bombitz 2001, 55. 95
