Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)
regény kimondottan erre az alapgondolatra játszik rá. Az író e „poétikai vázlatában" a megismerés nyomait is megtalálhatjuk. Ransmayr írásművészete és az abból kiolvasható valóságkoncepció a valóság újraelbeszélése köré szerveződik. Ezt tükrözi A jég és sötétség borzalmai Mazzinijának gondolatjátéka, valamint Az utolsó világ is: „Rómából, a szükségszerűség és az értelem világából száműzetve, a költő [Ovidius] a Feketetengernél mesélte végig a Metamorphosest, a kopár partvidéket, ahol fázott és honvágytól szenvedett, az ő partvidékévé változtatta, és az ő alakjaivá azokat a barbárokat, akik üldözték, és Trachila magányába taszították. "4 A regény világa és a befogadó által olvasva (újra)teremtett világ az, ami elvezet egy szövegben „létező", szubjektumban leképeződő valósághoz, ami az olvasáson keresztül válik megismerhetővé. „Ez a perspektíva [amiből a szerző az irodalmi alkotást szemléli] [...] nem tiszta irodalmiként jellemezhető. Tematikus magja a valóság narratív formába történő átvitele".5 Az irodalmi művekben gyakorta találkozunk olyan leírásokkal, amik követni látszanak a valóságnak azt a felfogását, ami egy, a szubjektum által megélt, átélt, illetve abban leképeződött valóságfogalommal vet számot. Eszerint valóság az, amit a szubjektum a maga számára valóságként definiál, pontosabban annak él meg. A ransmayri regényekben az olvasó valamelyik szereplő valóságán át „látja" a mű világát (ami nem feltétlenül jelent énelbeszélőt, hanem arra vonatkozik, hogy a figura/figurák perspektívájából értelmezhetjük az eseményeket, például Az utolsó világban Cotta, A Kitahara-kór esetében pedig a három főszereplő nézőpontjából). „A valóság osztható"6 - a mindenkori olvasat szerint is. Ransmayr regényei egy szövegalapú valósággal vetnek számot: olvassuk a valóságot, (re)konstruáljuk a jelenként, létezőként megélt és megismert világot. A ransmayri regényekben felmerül a szövegben való (tovább)élés, létezés kérdése annak tudatában, hogy egy speciális szövegvilágban vagyunk, aminek megvannak a saját törvényei. A művekben az egyes szövegek - A jég és sötétség borzalmainak naplószövegei, Az utolsó világ Metamorphoses-töredékei, A Kitahara-kór nemzetiszocializmushoz kapcsolódó narratívái - szerepeltetése a megismerés, illetve a valóság rekonstruál- hatóságával szembeni erőteljes kételyt is kifejezi. A megismerés olvasatunkban látás. A (valóság)látás, ami az első két regényben implicit módon, a szövegek és a valóság átvitt értelmű olvasásának egyfajta szinonimájaként értelmezhető, A Kitahara-kór szövegvilágában domináns motívummá válik mind konkrét, fiziológiai értelemben, mind pedig úgy, mint a nem tisztán látás sokrétű metaforája. Ransmayr írásművészetében fontos szerepet kap az ismétlés és a hiány, a(z „eljveszés" motívuma. A jég és sötétség borzalmai Mazzinije a Payer-Weyprecht-expedíció útját ismétli meg, a történet énelbeszélője pedig az eltűnt Mazzinit követi a szövegek síkján. Az utolsó világbem Cotta az elveszett Ovidius nyomában jár, az ő útját, és egyben a Metamorphoses szövegét ismétli meg, olvassa és - a szerző-olvasó határvonal elmosódásával7 - újra4 Ransmayr, Christoph: Az utolsó világ (ford.: Farkas Tünde). Budapest: Maecenas,1995, 274. 5 Mosebach 2003, 43-44; ford, és kiemelés tőlem, A. M. 6 Ransmayr 1999a, 43. 7 Ld. Bombitz Attila: Mindenkori utolsó világok. Osztrák regénykurzus. Pozsony: Kalligram, 2001,194. 94
