Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Bombitz Attila: A világ, ha osztrák
A világ, ha osztrák Nehéz megjósolni, vajon ténylegesen véget ért-e a „nehéz" jelzővel ellátott osztrák irodalom azon vonulata, amelynek reprezentatív képviselői nem kevés publikációval rendelkeznek immáron magyar nyelven is. Nem mintha világosan látnánk már, miben áll Thomas Bemhard, Elfriede Jelinek, vagy mondjuk Peter Handke nyelvi nehézsége és „kihívása". De tény, hogy Bemhard a legnagyobb klasszisává lett az osztrák irodalomnak, alfája és ómegája egyben, akit 1989-ben bekövetkezett halála óta már számos epigon próbált hiába túlszárnyalni. Tény az is, hogy Jelinek 2004-es Nobel-díja nemzetközileg a legmagasabb erkölcsi és esztétikai elismerését jelentette annak az írásművészetnek, amely a legkülönbözőbb formákban identitás-, ideológia-, nyelv-, szubjektum-faggatózást hajtott végre a hatvanas-hetvenes években, előbb provokatív-kísérletező módon, majd a nyolcvanas évektől saját nyelvi fellegvárába visszavonulva. S az is tény, hogy a 2007-ben 65. születésnapját ünneplő Peter Handkénak nem csupán összegyűjtött verseit és esszéit adta ki a Suhrkamp kiadó ( Die morawische Nacht című új regényével együtt), de megjelent a műveihez és a műveit értelmező szakirodalomhoz egy szó szerinti Peter Handke Szótár is. A szótárban rögzítve minden egyes Handke-szöveg leírásához, értelmezhetőségéhez hasznos kulcsfogalom, melyek az ismétlés sajátos szabályai szerinti nyelvi univerzumot felölelik. Hogy például mit értünk fáradtság alatt, ha elértük azt az állapotot, amelyben jogosan kezdhetünk neki aznapi Handke-olvasmányunknak. Jelinek, ugyancsak tavaly, legújabb regényét saját honlapján tette közzé, nem kívánva bekerülni a publicitás média által gerjesztett rosszhiszemű kavalkádjába. Mert közben itt van máris néhány új név: Franzobel, Amo Geiger, Thomas Glavinic, Wolf Haas, Paulus Hochgatterer, Dániel Kehlmann, az úgynevezett fiatalok, igaz, már negyven körüliek. Évente, kétévente újabb és újabb könyveik jelennek meg. Abszolút olvasható irodalmat írnak, legtöbbjük igencsak kritikusan viszonyul nagynevű, „olvashatatlan" elődeihez. Négy-öt könyv után persze még nem beszélhetünk paradigmaváltásról, de mintha mégis ennek lennénk tanúi. Régi műfajok új nyelvi köntösben, krimik, szerelmi történetek, művészregények, középpontban a média szubjektumalakító mechanizmusa, eszközként az irónia, és jó adag pofátlanság. Mindenesetre, ahogyan megszokhattuk a nagy elődöktől is: megbízható és rendszeres jelenlét. A gyerekeim irodalma, mondaná Wendelin Schmidt-Dengler, az osztrák irodalom vezető kritikusa. A középgeneráció névsora, amely hébe-hóba magyarul is ismerős lehet: Josef Haslinger, Robert Menasse, Christoph Ransmayr vagy Gerhard Roth is minduntalan jelen van a könyvpiacon, de immáron a nagy (és kimenő?) szövegirodalom képviselői és a (betörő?) next generation között. Ok az elbeszélés modem műfajátiratának nagy formátumát keresik egyfolytában, az elbeszélés egészérvényűségét igyekeznek némi modem utóérzéssel visszajátszani. Nem egyszerű életművek, melyek magyar olvasói részről még inkább felfedezésre várnak. A Szegedi Tudományegyetem Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszéke idén 15. éve biztosítja intézményi hátterével az osztrák-magyar felfedező munkát. Összeállításunkban az elmúlt időszak hallgatói-oktatói műhelymunkáinak részleges eredményeiből válogatunk. Arany Mihály az osztrák középgeneráció egyik legismertebb elbeszélőjéről, Az utolsó világ világsikerét is jegyző Christoph Ransmayrról értekezik, Bélák Henriett pedig az új generáció ugyancsak világhírnévre szert tett képviselőjének, A világ fölmérését publikáló Dániel Kehlmannak a pályaívét mutatja be: világokat - a világban. Bombitz Attila 92
