Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Bogdán László: Richardo Reis Tahitin (versciklus)

gyönyörűek a lányok és a misztikus bálvány; a hold arca átcsábít egy másik, jobb világba... Ne tétovázz! Gyere!

37. A halál belovagol Perzsiába

Napszemüvegben a halál belovagolt a perzsa városba. Négy óra volt.

A semmi körözött ferde ellenfényben, tornyok várták, házak, ugrásra készen.

A geometria hibbant ragyogása nyűgözte le, a porszemcsék tánca. Mustársárgán viliództak az épületek. Kénsárgán virágok, citromsárgán kövek. Rózsaszín szemüvegen át lilának, hupikéknek tűnik minden sárga, úr az enyészet.

Lova patája alatt kérdőjelek sűrűsödnek, el nem hibbant porszemek. Ballusztrádok, tornyok, mellvédek, oszlopok, kiszáradó szökőkút - minden elforog, csak a szél ordítoz a sikátorokban, lovagol a halál, halott városban.

Próféta zászlaja csattog a tornyokon, az utca porában sunyi patkány oson.

Hatalmas platánfa alatt férfi várja,

„Hát megjöttél? - Máris villan a kaszája. - Engem elragadhatsz. A többivel mi lesz?" „Miféle többivel? Ki beszél itt kihez?

Őket is elviszem!" „De hát ők nem élnek, azaz élnek mégis, bennem, bennem élnek." „Akkor veled halnak!" „Nem ilyen egyszerű!" „De nem is bonyolult. Ha borúra derű, értük is eljövök. Nyugodj már meg végre, költő vagy, készülődj boldog öröklétre!"

Aztán nézelődik a halott városban.

Tutul a szél sunyin a sikátorokban.

Elgondolja, régen, mikor még itt voltak a perzsák, asszonyok karjába omoltak, fuvola feleselt, gordonka brummogott, álruhában Harun az utcán battyogott.

A városkapunál koldusai várták, gyönyörű leányok pengették a hárfát,