Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
szeretném megóvni egy csalódástól. A szifilitikus eredetű paralízis lefolyása néha megrázó tüneteket produkál. OVERBECK: Mire céloz? JENSEN: Kérem, ne lepődjön meg, ha nem azt a Nietzschét látja viszont, akit ön egykor ismert. Azon se, ha esetleg több, különböző, a maga számára összeegyeztethetetlen Nietzschét lát majd. És még valami: ne tegyen semmilyen célzást arra, hogy hamarosan a húga és az édesanyja is meglátogatja. Ennek a látogatásnak az előkészítése Binswanger doktor feladata. (elgondolkodva) Nem irigylem érte... (Rövid szünet. Kopogtatás. Nincs válasz. Újabb kopogtatás.) JENSEN: Carl vagyok, Fritz. Bejöhetünk néhány percre Franzcal hozzád? (Bentről halk, néha zokogásba erősödő sírás hangjai hallatszanak. Ajtónyílás.) JENSEN: Szervusz, Fritz! Miért rongálod a szemed olvasással ebben a félhomályban? Már alig esik fény a kanapéra. NIETZSCHE: (abbahagyva a sírást, elgondolkozva) Fény... Binswanger doktor nem is szólt az érkezésetekről...! De nem bánom, hogy itt vagytok. Carl, veled együtt játszottunk a röckeni parkban. Emlékszel mi történt akkor velem? JENSEN: Mire gondolsz, Fritz? NIETZSCHE: Azon a nyáron, amikor először megtagadtam az úrvacsorái szentségek felvételét, nagy fényt láttam álmomban. Mikor éjfélt ütött a röckeni templom harangja, felpattant az ágyam melletti éjjeliszekrényen az öreg Biblia teteje. Pörögtek alapok, mintha forgószél hajtotta volna őket. Minden lappal egy új istenség vagy megistenült halandó lépett az ágyam mellé. A Védák istenei, bizarr állatformájú hindu istenek, esőmosta, kopott ősi bálványok. Eljött Buddha, Mohamed, talán még a Názáreti is ott volt valahol. Mind körülállták az ágyam, és mindegyik érkezésével egyre fényesebb lett a szoba. Rettenetes félelem fogott el. Emlékszel erre, a félelemre, Carl? JENSEN: Nem. Nem emlékszem, Fritz. De azt hiszem, ez már inkább Naumburgban lehetett. NIETZSCHE: Eh... nektek, halandóknak oly rövid az emlékezetetek... Röcken- ben volt, ha mondom... Minden fontos ott történt velem, amíg élt az apám... (zavartalanul folytatja az előző gondolatot) Nem bántottak, csak álltak, és néztek rám furcsa emberi, isteni, állati szemükkel. Akkor értettem meg, hogy várnak tőlem valamit. Mintha minden porcikájuk azt sugározta volna felém: holtak vagyunk, add vissza a létünket. Teremtsd újra a világunkat, és mi hálából örökre magunk 29
