Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
NIETZSCHE: Olyan pontosan, barátom, mint ahogyan a Palazzo Carignano kopott épületét láthatod, ha kipillantasz ennek a szobának az ablakán. JENSEN: Mondd hát, kicsoda a lét legmélyén lakó isten? Kicsoda Dionüszosz? NIETZSCHE: Ó Carl, drága barátom! Azt hiszem, sajnos még te sem értesz! (kis szünet) Dionüszosz én magam vagyok. OVERBECK: (megrettenve) Magasságos Isten... A levelek... az aláírás... NIETZSCHE: (szigorúan) Isten meghalt, Franz, nem érted?! (lassú, tárgyilagos hangon) Mi öltük meg azzal, hogy üzenetét a törpék és rabszolgák vallásává tettük, és ezeknek a nyomorultaknak a vérén felhizlaltuk magunk fölé az egyház vérhólyagját. Ez a fekély most végre az én kezemtől felfakadt. Metsző szikeként kellett belehasítanom a kultúránk hullafoltos testébe. OVERBECK: (kétségbeesetten) Mondd, mit tehetünk érted, Fritz? NIETZSCHE: (derűsen) Velem már nem kell törődni, csakis azzal, amit csináltam. Jól érzem itt magam. Énekelek, zenével és tánccal dicsérem az új istent. Legjobban Dionüszosz táncát szeretem. Gyakran örömkönnyekre fakaszt. Tudtátok, hogy ezt a táncot meztelenül kell táncolni? (rövid szünet) Az új isten érkezésének jó hírét már úgysem lehet megállítani. Még a félelmetes röckeni varjak is ezt az üzenetet viszik hamarosan világgá. JENSEN: (halkan, félre Overbeckhez) Eleget láttunk. Megkövetem, Overbeck. Sokkal nagyobb a baj, mint hittem. Szóljon Finónak, kérem, hogy hívasson kocsit és foglaltasson jegyet a legközelebbi bázeli vonatra. Azonnal. (Nietzschéhez) Istenné válásod hírét is a röckeni madarak hozták neked, Fritz? NIETZSCHE: Ó dehogy! A naumburgi kertünkben mondta gyermekkoromban egy furcsa éjszaka a daimón hangja... az öreg tölgyfa alatt... Azóta izzik az isteni szikra bennem, és most eljött az idő, hogy lángra gyújtsa a világot! (vált) Carl, te ugye már nem is emlékszel az öreg röckeni papiak parkjának madaraira? Cinkék, verebek, rigók... minden madár, amely nem repül télen délre, odagyűlt. Te pedig nem is emlékszel rájuk! (csöndes fájdalommal) Akkor biztosan apámra sem emlékszel. A régi isten papja volt Röckenben. Már meghalt. Láma röpködő copfjaira sem, és arra sem, hogy a vén papiak korhadt tetőgerendái minden télen beszakadtak a hó súlya alatt? JENSEN: Persze, hogy emlékszem! A varjak telente tömött fekete rajokban ültek a kopasz, öreg tölgyfákon. Beköltöztek a parkba, mintha melegedni akarnának az emberek közelében. 18
