Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról
- Fodor I.: A gyerekekkel a szentimrei Büdösben jártunk, málnát szedtünk, akkor még kicsik voltak a gyerekek, ott megismertünk egy öreg bácsit, aki szintén málnát szedett a csíkszentimrei Büdösben. És mondta, hogy egy társaság kirándul vasárnaponként arra, s az a bácsi hívott meg. Akkor találkoztunk Tóth Istvánnal és Erzsikével. Ez nagyon régen volt, s azóta, ha nem volt valami egyéb, akkor mondhatom, hogy hetente voltunk együtt ezzel a társasággal. Tóth István a barátai felé nyílt volt. Mondjuk, a közösség felé volt egy bizonyos zártsága, ő büszke volt arra, hogy egyszerű családból származik, de nagyon értékes családból, a solferinói csata emléke, Kossuth-bankó, biblia, mindent, a Jóistent, a családban megkapott, ő magába szívta ezt.- Albert Zs.: Nagyon fontosnak tartotta, hogy Arany Jánossal is rokonságban volt.- Fodor Az ő egyik nagyanyja Arany leány volt, unokatestvére volt Arany Jánosnak. Ott Görbédén nagyon sok mindent magára szedett, sok mindent átélt. Mint ahogy ez sokszor megtörténik, az, hogy magyar-román vegyes családból származott, ez önmagában semmiféle bizonytalanságot benne nem keltett. Sokszor gondolkodtam ezen, mert ő tudta, hogy hova tartozik. Ahogy Zénó jó román, Tóth István is vállalta a magyarságát, de nagyon szerette, tisztelte az édesanyját, tisztelte a román irodalmat, itt elhangzott, hogy jól tudott románul: hát ezt nem így kellene mondanunk, hanem ezt kell mondjuk, hogy anyanyelve volt a román. Anyanyelvi szinten tudott románul, és nagyon érdekes módon állandóan példálózott a román jövevényszavakkal a magyar nyelvben, nem az irodalmi, hanem a bihari köznyelvben. És fordítva. Gimnáziumba járt, aztán katona volt, fogságban volt, ő mindezeket átélte, az édesapja is sok mindenen ment át, mert hol a magyar csendőrök, hol a román csendőrök zaklatták. Pista volt Nagyváradon az utolsó magyar gimnázium igazgatója.- Gálfalvi Gy.: Én azt láttam, hogy annyira el van foglalva saját magával - gyakori ez, és szerkesztői munkámban ehhez hozzá kellett szokni, hogy az emberek csak magukra figyelnek, és nem értik meg, hogy van mellettük még néhány ember.- Albert Zs.: Erről sokat írt, sokat beszélt: - az édesapám magyar református kocsis volt, édesanyám görögkeleti román cselédlány, és belőle római katolikust neveltek, magyar iskolába járt, és magyar öntudatú volt. Ugyanakkor, amikor voltak román unokatestvérei.- Gálfalvi Gy.: Ezt ő el is mondta, így, összefoglalva, dióhéjban, de engem érdekelt volna a mindennapi életre való lefordítása, arra próbáltam buzdítani, hogy ezt írja meg. O írt is önéletrajzi jegyzeteket, de valójában az volt az érdekes, hogy nem tudott feloldódni az önéletrajzban.- Gálné Esztegál Ildikó: Tóth Istvánt Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor kénytelen voltam beiratkozni a látogatás nélküli fakultásra román-magyar szakra. 1956 után kidobtak a kolozsvári egyetemről, azért, mert 56 novemberében - november hetedikén talán — felálltam egy órán, és megkértem az évfolyamot, hogy álljunk fel elhalt barátaink tiszteletére. A magyarországi barátaink tiszteletére történt ez. Az évfolyam fel is állott, és még a nagyon nacionalista tanárunk is felállott, s utána három napra kitettek. Aztán próbálkoztam mindennel, voltam újságíró, voltam táncmester, aztán helyettes tanár lettem, és 62-ben férjhez mentem, csak miután már megvolt mind a két gyermekem, akkor tudtam beiratkozni. S akkor elvégeztem, persze közben kérvényeztem a minisztériumba, hogy legalább két évemet ismerjék el, harmadévről dobtak ki, de mindig nemleges választ kaptam. Végre, mikor harmadéves voltam a főiskolán, a látogatás nélkülin, akkor megjött az engedély, hogy felvesznek harmadévre, de akkor én egy jót nevettem, és folytattam a főiskolát. Engem nem tanított Tóth István, mert látogatás nélkülin voltam, viszont vizsgáztatott. Rendkívül humánus, óriási európai műveltsége volt, tulajdonképpen a vizsgák alkalmából ismertem őt meg jobban, de akkor egy kicsit távol álltunk egymástól. Később, mikor 100
