Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról
már ideérkeztem Gyergyószentmiklósra, nagyon szívesen jött hozzánk az irodalmi körbe. Különben elfelejtettem mondani, hogy a kolozsvári Gál Gábor Irodalmi Körnek is a tagja voltam végig, egyetemista koromban. Én bizony verset is írtam, s aztán áttértem a prózára. Egy kis kötetem is jelent meg, az a címe, hogy Csapó Peti és a többiek. A gyerekek, az iskolások, akiket tanítottam, azt hiszem, szerettem őket annyira, mint Tóth István a tanítványait. De ő nagyon szerette, valóban, a tanítványait. És nagyon szerettem a verseit, nagyon szerettem a fordításait, és fantasztikus, milyen történelmi tudása is volt annak az embernek. Valahányszor hívtuk, mindig jött, soha nem mondta azt, nem üzente azt, hogy nem tudok menni. Még amikor beteg volt, akkor is jött. És nagyon sokat beszélt nekünk a francia költészetről, irodalmi körökön, amikor úgy tudom, talán négyszer vagy ötször volt itt nálunk Gyergyószentmiklóson. Mindig rengeteget tanultunk tőle. Úgy néztem rá, mint egy istenre.- Nagy M.: Nagyon igényes volt, és várta a szeretetet, várta az elismerést, sok bántást is kapott úgy általában az élete folyamán az emberektől, ugyanakkor nagyon szerette az életet, életet szerető ember volt, és ez a költészetéből is kicsendül.- Z. Ghitulescu: Nekem is sokszor mondta ezt a dolgot, hogy nagyon csúnyán viselkedtek itt is az írók, az Igaz Szó pont, és mások is, a kolozsváriak is, mert ő küldött verseket, hiszen ő komoly költő volt, és nem közölték. Például írótalálkozó volt, őt nem hívták meg. Félrehagyták.- Nagy M.: Ennek az is magyarázata, hogy ő akkor, amikor általában a költőktől azt várták, hogy bekapcsolódjanak a közéletbe, a politikai életbe, ő akkor is távol tartotta magát ettől, az ő költészete nem olyan volt, hogy „elkötelezett" költő legyen, ahogy mondani szokás. Kimondottan eredeti gondolkodó volt, a fák, a növények, az állatok, a virágok, a csillagok, ezek voltak, az égitestek, állandó szereplői a költészetének, ezeket metaforákká léptette elő, és ilyen módon akart tanítani is. Mint a régi ókori nagyok, akár sétálva is tanította azt, akivel beszélgetett. Talán tanárként se adatott meg az a lehetőség, hogy annyit tanítson, és olyan korban, amikor valóban átadhatott volna mindent abból a széles tudásból, széles körű műveltségből, amivel rendelkezett.- Z. Ghifulescu: A színházi akadémián tanár volt. Esztétikát tanított. De ő nem volt...- Albert Zs.: Óraadó tanár volt.- Z. Ghitulescu: És őt ki kellett volna nevezniük rendes tanárrá. Akkor megkérték, hogy iratkozzon a pártba. A Kommunista pártba. O nem akart. Akkor kitették onnan. És ez nagyon fájt neki. Nagyon egyenes ember volt, és nem szerette a kompromisszumokat.- Nagy M.: Ez nem volt akkora fájdalma, mint az, hogy nem jelentek meg olyan gyakorisággal a kötetei, mint ahogy meg kellett volna jelenniük, mert Zsuzsa emlékszik, hogy itt, az íróasztalán, és nem csak az íróasztalán, hány kész kötetre való kézirat volt. Nyilván- való, hogy nem volt olyan egyszerű akkoriban, mint ahogy ma se, anyagiak miatt, a költemények megjelentetése, de úgy érezte, hogy ilyen szempontból is mellőzik. Viszolygott a harsányságtól, a törtetéstől, nagyon szerény ember volt, talán azt is mondhatnám, túlzottan szerény.- Fodor I.: Azért ő tudta, hogy mit ér! Hát azért volt neki tartása. Amikor 89 előtt nem jelentek meg az írásai, és házkutatást tartottak nála, egyszer egy írói, irodalmi vitába keveredett, amelynek a témája az ő versei voltak, és ott olyanok álltak félre tőle, akiktől az ember ezt nem várná. És például, akik kitették annak idején a főiskoláról, azok ma is ott vannak.- Albert Zs.: A Salamon Ernő Irodalmi Kör egyik legrégebbi tagja Vájná György. Tóth István szeretett idejárni. Milyen kapcsolatban volt vele?- Vájná Gy.: Én nem csodálom, hogy Tóth István szeretett idejárni, mert mi is nagyon szerettük Tóth Istvánt. Általában az emberek megérzik ezt a szeretetet. Ott, ahol szeretnek, 101
