Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Kerényi Ferenc: Egy ősbemutató emléke (175 éve mutatták be Katona József Bánk bánját)
- „...gyönyörű szemei mindig üdeséget kölcsönöztek arcának, s könnyed tagmozdulatai még később is ifjúnak tüntették fel." (Karacs Teréz) Gertrudist a vándorszínészet híres tragikája, Kántomé Engelhardt Anna alakította, aki - szintén Karacs Teréz szerint- ,,[t]aglejtés, kar- és kézmozdulatok, hanghordozás s gyönyörű nyakának kellő tartása által varázslá el az őt bámulót." A királyné szerepét kedvelhette, hiszen 1835. február 7-én, a budai Várszínházban szintén jutalomjátékára választotta Katona József „eredeti szomo- rújáték"-át. A többi szerepben is a vándorszínészet jelentős személyiségei léptek színpadra. Bíberách Megyeri Károly volt, aki - komikusi sikerei mellett - megújította az intrikus- szerepkör játékhagyományát. Az eddigi, már puszta megjelenésükkel, külsejükkel is ellenszenvet kiváltó, azt vicsorgással, fogcsikorgatással, színpadi jövés-menéssel fokozó cselszövők helyébe ő állított először romantikus, intellektusukra hagyatkozó intrikuso- kat. Nincs okunk feltételezni, hogy a kóbor lovag erre igen alkalmas szerepében nem így járt el. Ottó herceg a fiatal Egressy Gábor volt. Pályatársa, Szigligeti Ede följegyezte, hogy „[ejkkoriban többnyire még a szerelmeseket adta. Ez érzelgő, egyhangú szerepek kevés tápot nyújtottak búvárkodó lelkének..." Ha a szerepet nem is, a drámát annyira megszerette, hogy Kolozsvárott és a Pesti Magyar Színházban jutalomjátéka lett, élete végéig repertoárján tartotta, és A színészet könyvében (1841-től 1865-ig írta) számos Bánk bán-példával találkozhatunk. O, a magyar színpadi romantika kedvezőtlen adottságú, de rendkívül tudatos kísérletezője több figurát is megformált: már 1839-ben a címszerepet, de 1845-ben II. Endrét is, míg végül (1845 után) Petur zárkózott fel melléjük. A drámában több idősebb férfi szerepel, az apaszínészi szerepkör tragikus változatai: II. Endre, Petur, Tiborc, Simon és Mikhál, Myska bán. Kiöregedő hősszínészekre vártak ezek a feladatok, mint Szentpétery Zsigmondra, az első Peturra, aki - legalábbis a budai, 1835-ös előadáson - a kelleténél hangosabban és több pátosszal alakította a bihari főispánt. (Megyeri Károly mellett ő lett, Petőfi Sándor A tintásüveg című versének köszönhetően, a magyar vándorszínészet egyik emblematikus alakja.) Tiborc Szilágyi Pál, rutinos és megbízható színész, aki most sem tévesztette el hatását, „a nyomorúság alatt nyögő Tiborc szerepében szívrehatólag lépett fel", amint 1834-ben kolozsvári kritikusa említette. A király szerepe már csak szükségből jutott a több szerepkörben is foglalkoztatott Szerdahelyi Józsefnek, a társulat baritonistájának, akitől II. Endre belső konfliktusának érzékeltetését aligha lehetett elvárni, „...a felvett igen mély bánat kissé unalmassá tette őt előadásában"- írta róla ugyancsak a kolozsvári bíráló, 1834-ben. Színpadon volt a társulat negyedik vezértagja, a tenorista Pály Elek is; az ő, operaszerepekben is kevesellt alakítókészségéből azonban mindössze az „Egy zászlós úr" megformálására futotta. A színlapot böngészve más és igen jellemző érdekességekre is bukkanhatunk. Béla és Endre herceget valóban a II. Endrét játszó Szerdahelyi József gyermekei alakították, utóbbit Szerdahelyi Kálmán, a későbbi évtizedek híres szalonszínésze. Ekkor mindössze négyéves volt. Nem volt sokkal idősebb, ötesztendős a Bánk gyermekét, Somát játszó Telepy Károly, a társulat komikusának és színpadi ezermesterének fia, aki utóbb a század második felének neves festőművésze lett. Az „Egy udvomik" nyúlfarknyi szerepe pedig megint ismerős nevű színészre várt: Latabár Endrére, a ma is színpadon lévő dinasztia megalapítójára. Az ősbemutató fogadtatásáról szintén nincsenek forrásaink. Az egyetlen előadás ténye önmagában semmit nem bizonyít, akkoriban igen kevés prózai előadás ért meg többszöri színrevitelt. Szilágyi Pál emlékezésének vonatkozó passzusa, hogy tudniillik a bemutató másnapján a könyvkereskedő boltját megrohanva, 200 példányt vásárolt föl a hálás közönség, a színészet hatását bizonygató remek anekdota, de köszönő viszonyban sincs a valósággal. A Bánk bán első kiadásának példányszámát nem ismerjük, de hogy abból a nem 88
