Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - A líra/epika-(választó)vonalon (Zsávolya Zoltán 2007. őszi beszélgetése Petőcz Andrással)
- Országtól, kultúrától, úgynevezett irányzattól függetlenül önkéntelen és döntő szerveződési formája az irodalom működésének a nemzedék, amelynek azonban nehéz a meghatározása és valóban eléggé képlékeny dolog. Ennek felvillantásával akár az „általános emberi" szempontjához is eljuthatunk most, beszélgetésünk végén, ám - hangsúlyosan alaptémánkon belül maradva - éppenséggel a társadalmiság és az intézmény esség kivesézése után. Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren? Hogyan látod a saját nemzedékedet? Miként tekintesz az előttetek járókra és az utánatok következőkre? Biztosítva látod a kommunikációt az egyes életkori és/vagy érdekérvényesítő csoportosulások között? Hogyan van ez másutt? „Európaiak" vagyunk ezen a téren?- Éppen az az érdekes, hogy nálunk valahogy túlságosan felértékelődik a generációs kérdés az irodalomban is. Nemzedékekről beszélünk, és valóban nemzedékekbe szerveződünk, mintha így akarnánk, egymást támogatva, előrejutni. Én abban hiszek, hogy az irodalom magányos műfaj, nem lehet „focicsapat"-szinten szervezni. De ez ma még itthon mintha nem így lenne, mintha attól válna valaki jó íróvá, hogy csapatba szerveződik. A magam nemzedéke kissé töredékesre sikerült, igazából én a „nagy generáció" után születtem, és ez a néhány éves „lemaradás" mai napig érezteti hatását. Egyedül vívtam meg a magam harcait, annak ellenére egyedül, hogy végül is szervezője voltam egy közösségnek, a Jelenlét körül indult írók közösségének. Itt azonban, sokféle ok miatt, nem egy nemzedék jött fel, hanem nagyon is különböző korosztályú írók kezdték akkor, egy időben a pályájukat. Ez meglátszik: nem váltunk egy nemzedékké. Ami azt is jelenti, hogy valójában magányosan léptünk fel. Mindez persze inkább jó, hiszen megedződött generáció az enyém, az a középgeneráció, amelynek az érvényesülése mára az individuális irodalomfelfogás általános elfogadását erősíti Magyarországon. 84