Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Sándor Iván: A forgatókönyv
Sándor Iván A forgatókönyv Sötétedett, amikor Pauló a kertkapuhoz kísért. Átnyújtott egy dossziét. Hazaérve láttam, hogy a A forgatókönyv első része. Nem a tenger veri vissza az ég színét. Az égbolt tükrözi a fekete hullámokat. A tenger felett a horizonton megjelenő nap az alkony színeiben ég. A hullámokból lovas léptet ki. Bronzpajzs, bronzdárda, bronzsisak. A forró szél nem enyhül. A lovas fekete ménjén vágtába kezd. Az éliszi Pisza királyának, Oinomaosznak a lánya, Hippodameia hálótermének ablakához lép: az örökös, elviselhetetlen alkonyi reggel, az őrség örökösen ismétlődő felsorakozása a várudvaron, a lovasok örökös érkezése, a mindennapos verseny, hogy a kérőt, ha győztes, férjemül fogadjam, apám győzelmei után a vesztes levágott fejének kifüggesztése a várfalra. Tizenhárom koponyát éget kora reggel az alkonyszínben tűző nap. És ennek nem lesz vége, amíg apámat le nem győzi valamelyik kérőm. Lecsúsztatja hálóköntösét. Testét csak a derékig érő szőke haja takarja. A melle nagy és nyugtalan. Verejtékcseppek gyöngyöznek a hátán, a hasán, a combján. Három szolgáló lép be. Az első kézitükröt tart eléje. A második bronztálcán festékeket. A harmadik toliakkal legyezi. Hippodameia jobb keze két ujjával végigsimítja a száját, az orrát, lehunyt szemét. Ugyanígy a szolgálók száját, orrát, szemét. Feketével lehunyt szempárt fest a homlokára. A szolgálók ismerik feladataikat, lehunyják szemüket. Hippodameia akkor parancsolta ezt meg nekik, amikor egy reggel meglátta tekintetükben a részvétet és a félelmet. Mit vehettek észre az örökös mosolya mögött? Minden reggel a homlokára festi a lehunyt szempárt. Éjszaka a veríték lemossa a festéket. Álmában látja az arcát. Mintha egymásra rétegeződne a valóságos, a nyitott és a festett, a lehunyt szem. Azt álmodja, hogy nem különbözik az arca a részvétet és a félelmet eltitkolni próbáló szolgálókétól, ilyenkor megnyugodva alszik tovább. * Részlet Az argolíszi-öböl című regényből 3
