Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne (II. Hiányzás helye)

mikor újra megírok valamit. Nem enciklikák a mondásaim, hanem reciklikák. Ezt F. Lacinak, nagy szeretettel, spec. Talán nem hanyatlás a Trio Montaigne, Laci! Ez: maradjon, kérem, a szövegben.

Folytatás. Ezt én írtam, érzem az ízlés határát. (Minden határ képlékeny. A határ határa a határtalanság.) Más dolog: író vagyok, nem kisugárzó! - Az emberek nem akarnak gondolkozni. így a lófogadás - írtam - nem megy, nem trend, inkább bingó. Látni akarják az írót. Olvassák! Engem olvassanak. (Ld. Karinthyné. A Frici nekem eltűri, én a Fricinek nem tűröm el. Igenis olvassanak engem, vagy ne olvassanak. A személyességgel semmi sincs elintézve. Azaz: én az írásaimba 1000-rel személyességeket írok.) Élj, kicsi madárkánk. Millió- év-tekintetű. Még nagyon aggódunk. Mindig aggódunk, így. Egyéb: aztán pár nap szünet az írásban (talán). Megélhetésem. Alapvicc rá az Arisztid és Tasziló gyerekei. Képzeld, Arisztid, a kis Agenor milyen csodás gyerek, szépen fejlődik. Na. Már meg tudja különböztetni a tűzoltót a postástól. O, és hány éves? Huszonkilenc. Tehát persze, keresek ennyit-annyit, az értelmiségi átlagbérnél picit (nem nagyon) többet, meg senki se hiszi, hogy cikk, vers, könyv, rajz (rajz semmi pénzt nem hoz!) ennyi pénzt hoz csak. 69 vagyok mindjárt, és anyagiakban a postás-tűzoltó vicc érvényes. Sajnos!

Folytatás. O, borzalmas irodalom. Reggelről reggelre ezt írom, s elmaradnak szertartásaim, e szentek. Mackók, plüssmadarak megsimogatása, „védjenek", szeretem őket - ilyenek jele. Nem kapcsolom be a zenét madárkánknak. Nem nézem meg, mi lett tegnap a tenisz. Elfelejtem bevenni orvosságaimat. - Igaz-e, hogy csak ez érdekel: 4-ünk egészsége (feleségem, madárkánk, kutyánk, magam), az ország anyagi fennmaradása, környezetem fizikai épsége. Igaz? Meg kéne határozni az „érdekel" tartalmának határait, belső-külső.

Folytatás. „Lemenés" a városba. Jaj, ma délután nem kellett volna. Csúnya esés, fejseb (?), fülsebesülés (!). Kis szünetet kér ez az írás. Na, köszönöm.

Folytatás. Elitkedésnek rémlik most nekem ez is: „én a történelmet nem szeretem, nem szeretem, hogy a »ma« előtt egyéb is volt. (Kenegetem a fejem, hm. Elég lesz?) Könnyen írtam: de ami ma van, azt sem szeretem. Városjárás..."

Folytatás. Picike, verébkénk, kis sérült fiacskánk! Szerencsére te nem sínyletted meg kilengésemet. Akkor is! írom a bölcselkedéseimet, autókról, hogy nem hangulatos színek, surrogások, formák, hanem életveszedelmek. Jó, de tegnap fának mentem, ha jól emlékszem. Nem javulok.

Folytatás. Mi minden „nem kell". Mit kellett lemennem a városba? Kimerült voltam (sok írás, fordítás, hirtelen beütött rosszabb idő telefonok). Nem bírtam volna ki itthon? Mit vártam?

Folytatás. A mű, mindig: akarom... tervezem... nem akarom... lerohan... igazgatom, miután én is lerohantam, meg csináltam. A művet, ezt kellett volna lerohannom, nem a városba lerohannom. Most van aztán általános utálat bennem, viszolygás mindennel szemben, mi én vagyok. És még szerencsém volt. Mit kísértem a sorsot? Őrangyalaimat. Ó, jaj!

Folytatás. Nem lehet nagy csillagot

*

66