Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Szétvetett karokkal, hanyatt feküdt a puha földön, valami kicsi domb támasztotta meg a derekát, a tágra nyílt szeme úgy fénylett, mint aki dacára a leveleknek és felhőknek, mégiscsak át tudott látni a lombokon, egészen az odafönti kékségig. Alighanem már így, pucéron, egyetlen ruha nélkül halt meg, mégsem ez volt benne a legkülönösebb. Nem az a nagy, szemérmetlen meztelenség, hanem hogy csupa lyuk, csupa dudor, kitüremkedés volt a teste. A bőréből, a húsából, az izmaiból virágok nőttek elő. Piros, sárga, fehér és kék, nyitott tenyérhez hasonló szirmokkal pompázó ismeretlen virágok, amelyek szinte ragyogtak az erdő félhomályában, és az illatuk, ez az édeskés, jól ismert illat kavargóit körülöttük. Nem is csak megszagolni, de valósággal érezni, tapintani is lehetett ezt a sűrű párát. Úgy örvénylett körülöttük, akár minden évben, s akkor is, az olvadás óta az elrekesztett malomgátnál felhabzó víz, a patak vize, ahol a zubogó előtt az elcsak- lizott teknőkkel még a múlt héten is olyan ádáz vízi csatákat vívtak a falubeli gyerekek. Csend volt, süket, mélységes csend, csak a zöldesfekete legyek zúgása hallatszott. Az illatok és szagok elviselhetetlen, kesernyés és édes párája. "A rossz helyre vetett magok. Rothad az idő A rothadás virágszaga. Hogyan is? Úgy kavargott, akár a céltalanul gomolygó idő. 59
