Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
jában, a kocsma homályos szegletében, mint valami gondatlanul csomózott szőnyeg elhullajtott, bársonyos bolyhái, egyre-másra hevertek az összegörbített lábacskájú, vicsorgó kis tetemek, de még a máskülönben oly tisztára sikált konyhakövön is meg-megjelentek tántorogva még, aztán apró cikkanással fordultak a hátukra, s nyitott szemmel bámultak a beeső fénybe. Jól tette bárki, ha körülnézett, mielőtt belépett az ajtón, máskülönben könnyen előfordulhatott, hogy a küszöb túloldalán apró, toccsanó roppanások jelezték, hogy elhullott rágcsálók kerültek a cipőtalp alá. Ráadásul az erdőszéli kaptárak méhei is valósággal megvadultak. Napkeltével, ahogy lemorzsolódott róluk a dermedtség, rögtön az alsó széli mezőkhöz repültek, alábuktak a piros és sárga, fehér és kék szirmok, a húsos, zöld levelek, a kacsosan kanyargó, összekapaszkodó szárak burjánzó sűrűjébe, hogy összegyűjthessék a virágport. Szőrös kis testükön magukkal cipelték az illatokat is, megsúlyosbodva tértek vissza, s izgatott táncukkal mindjárt újabb méh- felhőket küldtek a faluszél felé. Úgy zúgott a levegő szakadatlan, mintha ezekből a sötét, szitáló árnyékokból nőtt volna az a falu fölött elömlő nyári langyosság, s a pirkadati párán áthatoló újabb száraz meleg. A méhek nem is nyugodtak el egészen addig a hajnalig, amikor, noha előző alkonyatkor még semmi jel nem utalt rá, a fodrozódó virágok egy csapásra ledobták a szirmaikat, sőt a vastag, húsos szárak és a csipkés szélű levelek azonnal fonnyadásnak indultak. Egyetlen éjszaka, s reggelre egészen a faluvégig olyan volt a patakpart, s körben a rét is, mintha valami rettenetes kéz által kifacsart, megsárgult csontok hevertek volna szanaszét. Zörgött a föld, ha feltámadt a szél. Ugyan már, ki takaríthatta volna el ezt a lövések nélküli csatateret? Nézték ezeket a soha nem látott csonkokat. Lám, nem is a csatába kell a bátorság, hiszen a pusztulás megtörténik az emberrel az akarata ellenére is; a hétköznapok összeolvadó sokaságában mutatkozik meg a nagyobb rettenet.- Miféle rettenet? Mindig ott van, még a behunyt szemhéjak mögött is. Azt azonban nem tudja megmondani senki, hogy akkor, akkor hol volna az ember, ha körbefogja a félelem. Piros bőrkötésben sorjáznak a lapok, le van írva benne Magyarország teljes történelme. Minden baljós jel és nehézség ellenére június végére látszott már, hogy jó lesz a búzatermés, még szerencse, hogy a kalászok és a magok mit se törődnek a félelmekkel és háborús hírekkel. S íme, ki tudhatná most már felsorolni, mi tartozott az elmúlt hetek történeteiből a balsorshoz, vagy éppen, ami átoknak látszott, az hárította el a még nagyobb veszedelmet; milyen szerencse, hogy akár a virágillatok, akár más miatt, de nyoma se volt már a rágcsálók elszabadult hadának; azok micsoda pusztítást végezhettek volna itt! Keményen, egyenes szárral sárgult meg minden szál, s amikor elmúlt az aratás, a bérleményben körbevitt cséplőgép megnyugtató dohogása ott keringett még a dombok fölött. 57
