Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Körösi Zoltán Szerelmes évek A kora novembertől tartó szakadatlan havazások után március végére járt már, amikor abban az évben, ezerkilencszáznegyvenkettőben elkezdődött az olvadás. Előbb odafönt, a vigasztalanul palaszürke égen felszakadtak a felhők, aztán a látóhatár peremén még csak alig észrevehetően, de elvált egymástól a levegő és a föld, majd sápadtan, langyos sugarakkal elő-előbukkant a nap, és hártyásodni kezdett a vastag, átjegesedett hó teteje, a kupacokból apró patakocskák szivárogtak az ösvények, az árkok oldalán. A dombokon a megroskadt hó alól lassan kigyűrődtek a bokrok ágai, átkoptak az első fűcsomók; megmaradt, töredezett szálaik zöldje most olyan volt, mintha azokból is jöhetne a fagyos földet fellazító meleg. Egy-két napig nem is igen tűnt föl senkinek, hogy a csordogáló hólétől mindjobban megáradt az alsó kerítéseknél futó patak. Eleinte csupán a mederbe nyúló, összegabalyodott gyökereket lepte el a zavaros, sárgásbarnán habzó ár, aztán, ahogy a töppedt, jeges halmok lassan engedtek az olvadásnak, a víz kiöntött az alsó mezőre, s mert már a püffedt föld se tudta beinni, egyre följebb nyomult, valóságos kis tavat duzzasztott a hó alól előbukkant tépett kukoricaszárak, zsombékok, letört ágak fölé, egészen a műút töltéséig járhatatlanná téve a gyalogösvényeket az alsó faluszél kertjei és az erdő között. Megérkeznek az egerek Talán emiatt, vagy mert a talajvíz kimosta már a mélyebbre ásott járataikat is, az olvadással megérkeztek a házakba az egerek. Igaz, nem voltak éppen új vendégek, hiszen az ideig is gyakorta hallani lehetett a tűzhely átmelegítette fal felől a furcsa, motozó kis kapir- gálásokat, amelyek a süket, mélykék éjszakákban olyan otthonosan hangzottak, akárha a fal túloldalán, sőt magában a falban tenne-venne valaki, sietősen, mégis óvatosan, csupán a mindennapi dolgait végezve, hogy másokat föl ne ébresszen, igen, ezek a kapirgálások, surranások és motozások az elmúlt hetekben hozzátartoztak a tél csendjéhez, mint a nyitott tűzhely pattogása vagy a falióra kattogó zaja. Csakhogy az olvadás ideűzte rágcsálók hada egészen más volt, mint az addig ismert mezei hadak; mintha az enyhülés a mindeddig oly természetesnek és hozzájuk tartozónak vett óvatosságukat és félelmüket is elolvasztotta volna. Már nem csupán a sötétség leple alatt, de napközben is folytonosan hallatszott a futó lábacskák dobpergése, a mindenbe belemaró fogacskák roszogása, sőt, mintha a napfény erősödésével a bátorságuk is gyarapodna, mind hangosabbak lettek a 53
