Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Vári Attila: Immaculata, avagy ki volt a szeplőtelen?
azért tudott arabul, mert egyiptomi lovász felügyelte az arab telivéreiket. És a kisgyermek Teleki, aki mindig az istállót bújta, úgy szedte fel a lovásztól s annak kisfiától az arab nyelvet, hogy csak akkor vették észre, hogy tökéletesen beszél, amikor egy damaszkuszi tenyésztő érkezett birtokukra, hogy fajtafrissítés miatt új csődört hozzon a grófnak. Ahogy magát jellemezte, mérsékelten katolikus volt, északolasz őseitől a hit tiszteletében, s nem abban a fajta bigottságban jelenítette meg vallásosságát, mint a délolaszok. Kis házi oltára, egy reneszánsz remekmű, nem dísztárgy volt csupán, nem gyónt rendszeresen, de az oltár előtt néha félhangosan elmondta vélt bűneit, kételyeit. Árvái Pál szerdánként házikoncertet adott, néha, vendégei unszolására indiai, távol-keleti hangszereken autentikus zenét vagy európai szerzők átiratait játszotta, de a péntek a feleségé volt. Fiatal magánénekesek ugródeszkája volt a szalon, ahová az opera minden vendégénekesét, karnagyát meghívták, s Milánótól a Metropolitanig mindenki tudta, ha Budapest, akkor vacsora és pénteki házikoncert az Árvai-szalonban. Ady egyik tárcája miatt Mádám Pantheonnak keresztelte el egyik irigye, mert bárhol jelentkezett egy új tehetség, előbb vagy utóbb Árvainé szalonjában kötött ki, s szinte belebetegedett, ha úgy érkezett egy-egy híresség, hogy naptárába nem fért bele a pénteki meghívás. Kivételeket is tett. Világhírű zsidó művészek miatt tiszteletben tartotta, hogy pénteken este már belép számukra a szombat, s ilyenkor csütörtökön vagy szombaton este rendezte a vacsorával egybekötött házi ünnepet. Szép asszony volt. Leánykori nevén Dimitriadisz Helena, a gazdag bécsi görög bankárcsalád egyik sarja, s az olaszosan kreol Pál, az antik görög szobrokra hasonlító Helén, ahogy a férje hívta, olyan jelensége volt a pesti nagyvilági életnek, hogy mindenki utánuk fordult, ahol megjelentek. Akármibe öltözött, mindene eleganciát sugárzott, s bár szeretett énekelni, s hangja is volt, de igazából csak azokat a dalokat tudta szorítás, természetellenesség nélkül énekelni, amelyeket cselédlányaitól s gyermekkori erdélyi nyaralásai alkalmával a személyzettől tanult. így csak akkor énekelt, ha Bartók vagy Kodály külön kérte, s Viola évtizedek múltán jön rá, hogy anyja megelőzte korát. Utánzás nélkül, természetesen, a tájszólások hangzóinak betartásával és nem imitálásával idézte meg a Székelyföldet, a Nyitra közeli Zobor-vidék ősi hangzóvilágát. Ha gyermekkorára gondolt, Violának mindig az az üvegharang alatt táncoló balerina jutott eszébe, amelynek selyemzsinórját ha meghúzta, egy keringő dallama csendült fel, s az óraszerkezet tetején táncolni kezdett a rokokó baba. Ilyen üvegburában, inkubátorban élt, s talán nem is volt véletlen, hogy csecsemőkorában fölfedezték, ha elindítják a kis balerinát, Viola kezével táncos mozdulatokat tesz, s aztán, alig hogy állni tudott, járókája rácsába kapaszkodva mindenre táncolt, aminek ritmusa volt. Ritmikára, balettre járt, s hiába győzködték a társaság modern táncokért rajongó művészei, hogy ez a jövő táncművészeiének útja, mert ösztönösen irtózott a magamutogató, szexuális üzenetekkel terhelt, szavalókórussal vagy csupán egy szál dobbal kísért előadásoktól. Értelmetlen nyavalygásnak tartotta, azt mondta 38
