Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél: a visszatért Délvidék

szervezőtitkára volt, továbbá még valakit a vajdasági pártfunkcionáriusok elitjéből, majd derült égből mennykőcsapás, így szólt hozzájuk:- Fel szeretném hívni figyelmeteket valamire, ami nálatok történik.- Mire? - kérdezte ártatlanul Jovanovic.- Valamire - igyekezett nyugodt maradni Tito -, ami ellentétben áll a marxizmussal, pártunk politikájával, mindennel. A józan ésszel például.

Csend.- Hogyan engedhettétek meg a megtorlást ártatlan emberek ellen, akik még csak nem is menekültek előlünk? Amikor a vétkese már nyilván túl van hetedhét határon.- Megbocsáss, Öreg - rebegte Jovanovic egyik bennfentes becenevén nevezve Titót —, most hallok erről először.

Erre Tito kissé ferdén tartott, válaszra váró fejét elöntötte a bíbor, szájszeglete vészjóslón rándult, majd elsöprő viharként kifakadt:- Akkor annál is ostobább a helyzet, mint gondoltam! A tartományi bizottság titkára, aztán fogalma sincs... Majd én felelősségre vonlak benneteket, rakás balfácán. U vrazju mater!

Azt hitték Jovanovicék, míg behúzott fejjel, rémülten osontak el, hogy akkor itt most be is fellegzett örökre, de végül nem. Vacsorát kaptak, több fogásosat, elsőrangú húst finom vadasmártással, és másnap mehettek rendbe tenni a dolgokat. Josip Broz (újabb?) óhaja szerint.

Emica Visal kisnyugdíjas alanyunk, aranyfogú, tárt kebelű lelkes mesefánk, műkedvelőnk és szívesen bogarászó műgyűjtőnk túlkapásoknak nevezi a megtorlást, vak bosszúnak, ennél többet nem hajlandó mondani. De tud a kivégzésekről a Horgász-szigeten, s ami fő, ismeri még kislánykorából Mihály atyát. Faulbaher Mihály bácsit. Többször is volt alkalma látni őt a Telepen. Később meg a Cara Dusana utcában. Itt ugyanabból a varázsszekrényből, ahová szépen visszarakosgatta Milica Stojadinovic Srpkinja húsvéti tojásait, egy megsárgult, angol nyelvű újságcikket húz elő, amelynek jócskán kifakult fotóján zömök, kopasz, kissé kancsal, mosolygó ember látható, pár jókora bádoghordó társaságában. Ő lenne nagy valószínűség szerint a mi Mihály atyánk. Father, azaz reverend Michael, aki az írás szerint az egyik óceánon túli kommunista országból, méghozzá annak kisebbségéből érkezett a kanadai St. John's-ba, ahol maréknyi magyarnak szokott prédikálni valamelyikük házában, rendszerint vasárnap, civilként pedig a tenger kincseit feldolgozó üzemben kétkezi munkás. így került a bálnaolajat tartalmazó hordók társaságába ez a töretlen lelkű férfiú, polgári nevén Michael Fowlbaker. A Városunk lakói sorozatban megjelent kis írás arra emlékeztet, hogy az egykor arrafelé járt első magyar, bizonyos Ishtwan Parmenius of Booda volt, akiről ez a kis gyülekezet Parmeniusnak nevezi magát, majd a cikkíró rátér a jótékonykodás számunkra érdektelen kérdéseire, miután - akárha ő is váratlanul elunta, vagy csak kifutott volna a meghatározott terjedelemből - az írásnak hirtelen vége szakad. Anélkül, hogy visszatérne Mihály atyára, akiről aztán ilyen formában többet nem tudunk meg. Ennyit viszont igen, szinte minden kétséget kizáróan tehát, summamm, hogy: Érdujhelyi Menyhért, illetve sok más emberünk példáját

22