Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél: a visszatért Délvidék
néhány felpaprikázott katonával, akik valamilyen lista alapján sokukat kiválasztottak, közöttük Krizosztomot is, és puskavéggel szurkálódva kamionokra tuszkolták őket. Valaki szökni próbált, azt lelőtték, s teteme sokáig ott hevert figyelmeztetésül. Később mindenféle hírek szivárogtak be, hogy ide vitték, meg oda vitték őket, Borba, a bányába, temetőbe stb. Krizosztom atya mindenesetre eltűnt örökre. A hetvenes években viszont a kamenicai parkban az árvíz, úgy tűnik, kimosta többük csontjait, közöttük vélhetően Krizosztomét is. Mikor kiderült, honnan származhatnak a maradványok, az egész eseményre sűrű csend telepedett. A történésekből természetesen Pétervárad is kivette részét. Mondhatni, feléledt tespedtségéből. Sok szerencsétlen és többségében vétlen, sorsát kitalálni igyekvő foglyot zártak oda, a vár kazamatáiba meg egyéb erre alkalmas helyiségeibe. Köztük Mihály atyáékat is, akiket kompon szállítottak a túlpartra. Előtte értük is egy tiszt érkezett valahonnan, ezúttal tréfás kedvű, ezt kiáltván nekik tüstént, miután felsorakoztatta őket, és elmesélt nekik valami istenkáromló viccet:- Utánam, a végtelenbe! Ahogy mentek át a Dunán, ebbe a végtelenbe, megszólaltak a harangok.- Értünk szólnak - jegyezte meg halkan az egyik világirodalomban is tájékozott testvér. Isten eme derék szolgáját Belgrád felé, Indjijánál, egy szalmakazal tövében lőtték agyon. Azután, hogy úgy bokán rúgták, amitől lesántult nyomban, ráadásul szuronnyal kihasították az oldalát. Utána sorra pofozták a többi tiszteletest is, miközben ilyeneket kérdezgettek:- Ugye, papok, hány embert küldtetek jég alá? Ezzel gyötörtek egy Buda nevű reverendást is, miközben hurkot kötöttek lazán a nyakára, ő meg elkezdte sorolni, ki mindenkit mentett meg a vérengzők keze közül. Mihály atya elismeri, hogy miután ebből több állítás igaznak bizonyulhatott, pár nap múlva békén hagyták Buda testvért, persze, elengedni nem engedték. Mindannyiuknak rendíthetetlen lelkesedéssel folytatniuk kellett a munkát, ami abból állt, hogy fel nem robbant bombákat ássanak körül. Itt történt még, hogy az öregek közül olyan harminc nyeszlett embert azzal válogattak ki, hazaengedik őket, de ehelyett lelövöldözték valamennyiüket. És akkor eljött a nap, amikor egyszerre csak, se szó, se beszéd: tényleg szélnek eresztették a maradékot. Mindenki mehetett világgá. Mihály atya pedig, miután rendezte dolgait, hovatovább a történtekről valahogy tájékoztatta Rómát, elhagyta Jugoszláviát. (Róma mit válaszolhatott, és hova írt?) M. M. könyvében olvasható ezen a helyen még, hogy Krizosztom testvérért, a Dusán cár utcai rendház főnökéért november másodikán szokás imádkozni. ■■ Az elmondottakból nem derül ki pontosan, mi történhetett (akkor-e épp?), mindenesetre az életben maradottak döntő többsége annak a színfalak mögött lezajló eseménynek köszönheti szabadulását, hogy Tito marsall, aki - sejtések szerint - idáig láthatta célszerűnek a szelepeket nyitva tartani, hirtelen magához kérte Isa Jovanovic elvtársat, aki annak idején a Kommunista Párt tartományi 21
