Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél: a visszatért Délvidék
Pfau Jolán, fiai Pál és Ottó. Hat testvére is frontharcos volt, közülök Vince hősi halált halt. Délvidéki Balázs Pálra a második világháborúban valamiért mégse a Délnek, ahová eleve tartozott, hanem az Északnak lett inkább szüksége, így eléggé hosszú utat fogott ki magának: utat a Don-kanyar felé. Örökre eltűnő Szilágyi Istvánunk táncos lábú kancájának nyomában. ■■ Vér meg ha patakokban folyik, úgy tűnik, nem ér semmit. Még el sem múlt a bevonulás esztendeje, máris nyomait lehetett látni annak, hogy Újvidék közelében az úgynevezett Sajkásvidéken, Csurog és Zsablya térségében szervezett partizánosztag működik. A nyomok konkrétan egy roggyant kéményű, kihalt gólyafészkű, lakatlan tanyához vezettek, melynél adott év januárjában tűzpárbajra került sor a magyar karhatalmi erők és az ellenállók között - halálos áldozatokkal mindkét fél részéről. A támadók számára a szalmakazalba rejtett, váratlanul megszólaló géppuska, a védekezőknek meg a tanya épületében kiütött tűz bizonyult végzetesnek. (A géppuska ennél nagyobb károkat is okozott volna, ha nem áll keresztbe csövében a sokadik golyó.) Az esemény hatására ösz- szevont csendőr- és honvédcsapatok élére Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy került, a szegedi V. hadtest parancsnoka, aki Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök parancsára az egész Sajkásvidék razziaszerű átfésülésébe kezdett. A becslések száznál több partizánról szóltak, akik a valóságban immár alig negyvenen maradtak, s hogy a dolog érdekesebb legyen: politikai biztosuk egy Molnár Gyula nevű magyar ember volt. Az is erősen topa. A megszálló alakulatok ezt a kis csapatot könnyedén szétverték, s bár maradt volna ennyiben, de nem. A razzia során csak Zsablya községben ezernyi szerb ajkú, többnyire békés polgár életét oltották ki, részben tán a bevonulás közben esett csorbát kiköszörülendő, túlnyomórészt azonban egy kibontakozó partizánmozgalom tömegbázisának megfélemlítéséül. Csakis az ilyesféle dolgok hajmeresztő logikájának megfelelően. Ezt követően Feketehalmy-Czeydner - ma már tudjuk: a tényekkel szöges ellentétben - azt jelentette Szombathelyinek és a belügyminiszterének, hogy a partizánok behúzódtak az amúgy is mindenféle gyanús csetnik-kommunista elemtől hemzsegő Újvidékre. A Magyarok Krónikája szerint - de egyéb krónikák szerint is, hiszen az eseménynek gyorsan híre ment és törölhetetlen emléke maradt - január 20-án este a magyar karhatalmi erők körülzárták a várost, megszüntettek minden távközlési összeköttetést a külvilággal, beleértve a főispán és a polgármester telefonvonalait is. Másnap reggel megkezdődött a tisztogatás. Az újvidéki razzia, amely „újvidéki hideg napok" gyanánt híresült el az anyaországban is. A háború utáni puhuló diktatúrás Kádár-időkben főképp Cseres Tibor ügyes kezű magyar író igyekezetének köszönhetően. Regény vagy történelemkönyv, mindegy, doku vagy fikció, a szóban forgó, előre megfontolt, jól kifundált, ezúttal szakszerűen egybehangolt akció úgy zajlott le, hogy Újvidéket három körzetre osztották, amelyeket több száz járőr kutatott át. Akinek nem találták megfelelőnek az igazolását, azt a Levente Otthonban működő igazolóbizottság, majd Grassy József városparancsnok minden törvényes alapot nélkülöző ad hoc vésztörvényszéke elé vitték. Utóbbi mindenkit - különösebb mérlegelés nélkül, az ítélőszék közben még 13
