Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Miskolczi Miklós: Szabadka elvesztése (90 éve történt: 1918. november 13., este 7 óra)
szerződéshez. 18 pontból állt. Ezek között a legfájdalmasabb, hogy a magyar haderőt hátra kell vonni az ország keleti és déli részét átszelő demarkációs vonal mögé. Az így kiürített területre pedig a valós békekötésig antant megszálló csapatok érkeznek. És Franchet végighúzta ujját Magyarország térképén. Ki tudja miért, Károlyi gróf mégis többes szám első személyben ír erről: „Megvontuk a déli demarkációs vonalat, ameddig a francia csapatok előre fognak nyomulni... a Szamostól kiindulva, Besztercén, Marosvásárhelyen át a Maros mentén haladt ennek torkolatáig, majd Szabadkán, Baján és Pécsen keresztül húzódott a horvát határfolyóig, a Dráváig." Szabadkát elsősorban stratégiai okok miatt (vasúti csomópont) kanyarították a demarkációs vonal alá. A szerbek azonban gazdasági és nemzetiségi alapon is követelték a várost. Károlyi nyomatékosan kérte, hogy kizárólag angol, francia és amerikai csapatok legyenek a megszállók. A belgrádi konvenció (fegyverszüneti szerződés) szerint a megszállt területen magyar kézben maradt (volna) a rendfenntartás és közigazgatás. Kivéve a szerződés 17. pontjában foglaltakat. Eszerint lázadás vagy zavargás esetén az antantnak jogában áll a területet saját igazgatása alá vonni. Mármost ki nem tudta, hogy milyen könnyű a forradalmaktól és nemzetiségi ellentétektől dúlt országban akár csak látszatzavargásokat, lázadásokat generálni? Károlyiék a 17. pont miatt nem merték azonnal aláírni a szerződést. Hazaindultak, hogy felhatalmazást kérjenek a nemzeti tanácstól. Rossz előjel volt, hogy a hajóhoz vezető pallón egy a miniszterelnök biztonságáért felelős őrmester megcsúszott, beleesett a Szávába és megfulladt. A nemzeti tanács november 10-én hatalmazta fel Linder Béla tárca nélküli minisztert és Dormándi Géza vezérkari ezredest, hogy azonnal utazzanak Belgrádba és aláírásukkal léptessék életbe a fegyverszüneti egyezményt. A számunkra keserves 17. pontot időközben törölték a tervezetből, a szerb csapatok viszont már Újvidéken voltak. Linderék hosszú, látszatra értelmetlen várakoztatás után csak november 13-án, 23 óra 30 perckor írhatták alá a „Katonai egyezmény a szövetségesek és Ausztria-Magyarország között megállapított fegyverszüneti feltételeknek Magyarországra való alkalmazása tárgyában" címet viselő iratot. A következményeket ismerve feltételezhetjük, hogy az aláírást szándékosan halogatták. Talán, hogy a szerb hadak minél kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a térképen és a valóságban. Igazolhatja ezt a szándékot, hogy Misics vajda már az aláíráskor látványosan különbséget akart tenni az elfoglalt és a megszállt területek státusa között. Elfoglalni vagy megszállni Előkerült egy 1933-ban keltezett, és azóta ismeretlenül lappangó emlékirat (magyar fordítása), amelyben bizonyos Mihajlo Bodi (talán Bódi Mihály?) szerb tábornok részletesen foglalkozik Szabadka város 1918-as elfoglalásának/megszállásának történetével. Emlékezete szerint (is) Károlyi Mihály Belgrádban váltig ragaszkodott ahhoz, hogy a Bánátot, Bácskát és Baranyát ne szerb csapatok szállják meg. Franchet viszont azt mondta, hogy a megszállást azok a csapatok fogják elvégezni, amelyek legközelebb vannak a Dunához. így is történt. A fegyverszüneti szerződés feltételeinek átadásakor (november 7-én) Bojovics Vojvoda szerb csapatai, a Duna-hadosztály már átkelt a Dunán és a Száván. November 8-án elérték Belacrkva, Indjija és Karlovci nevű helységeket, a hadak egy része pedig bevonult Újvidékre. A szerb tisztek békésen ebédeltek Újvidéken, midőn november 13-án délben sürgős parancs érkezett Belgrádból. A főparancsnokság utasította a Duna-hadosztályt, hogy még aznap, legkésőbb estig (tehát még a konvenció aláírása előtt) vonuljon fel a Szabadka-Baja 42
