Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Bencze Erika: Magyarország fölfedezése (esszénovella)
De időrendben még csak ott vagyunk, hogy Viktóriáéknak fogalmazom a kérvényeket és a szakmai önéletrajzukat egy pesti kollégiumi szobában. El szeretnék hagyni Kárpátalját; egyelőre Magyarország jelenti számukra a földi paradicsomot. Kicsit csodálkozom, hogy nem tudnak magyarul írni (hogy írták meg a tudományos dolgozatot a pályázatra? - ezt a kérdést mégsem teszem fel!), meg hogy a szülőföld nem megtartó erő, s hogy ilyen gyatra magyar tudással Magyarországon szeretnének boldogulni, de szép mondatokat fogalmazok. Ok meg ezen csodálkoznak. Hogy ez lehetetlen. Nem jártam - akkor még úgy mondják - jugoszláv iskolába? Nem. Mert Viki már az általánost is oroszul fejezte be; anyu tudta, hogy orvos csak így lehet. Lacinak, szegénynek, meg nincs is identitása. Azt sem tudja, hány szláv nyelvet hagyott el, s most melyiken beszéljen, amikor a ruténok és az ukránok, a ruténok és az oroszok, az ukránok és az oroszok sem igen ismerik el egymást. Nálunk ruszinoknak nevezzük a ruténokat. Létezik még ez a kisebbség itt, a Délvidéken is. Meg többek között szlovák kisebbség. Amikor beszélni hallom őket a vonaton: a Szabadka-Újvidék vonal mentén terül el több szlovák falu, mindig Vikiék jutnak eszembe. Mert ahogy elkezdődött nálunk is az össznacionalista őrület, egyre több gyalázkodó megjegyzés hangzott el a vonaton szlovákul hangosan diskuráló, szerbül csak gyatrán beszélő parasztasszonyok felé... Megdöbbentem és kicsit megrémültem. Mert - ha nem is tolerálható, de - valamiféle elvakult magyarázata (félnek a másságtól, az idegentől, az ismeretlen nyelvtől, a másik vallástól!) még fellelhető annak, miszerint bennünket, magyarokat nem szeretnek, de hát a szlovákokat? Hiszen ők is szlávok (örökké a szlávok egységéről énekeltünk az iskolában! a himnuszukban is benne van!), ha nagyon akarják, még meg is értik egymás nyelvét. Akkor még nem tudtam, hogy a nacionalizmus nem ilyen alapokon működik. Vikiéknek végül tényleg sikerült külhonban egzisztenciát teremteniük. Csak nem együtt. Laci Németországban boldogult - akkor még volt Bundesrepublik. Úgy ment el, hogy nem szólt a feleségének terveiről. Kint új (látszat)házasságot kötött. Viki Magyarországon hánykódott egy darabig. Egy egész sor különbözeti vizsgát tett le, magyarul is kiválóan megtanult. Otthonra lelt. Igaz, magányosra. Azt hiszem, azon sem gondolkodott el még senki, hogy a határok erősödő átjárhatatlansága miatt hány határon túli magyar boldognak ígérkező házassága, családja ment tönkre. A boldogulás reményében. A budapesti út előtt már jártam tanulmányi jellegű kiránduláson. Debrecenben töltöttem több napot. Azt hiszem, két nappal korábban hazajöttem, mint a többiek. Nem éreztem jól magam. Igaz, meghallgattunk néhány előadást, volt közöttük kiváló is - olyan tanár tartotta, akit csak sokkal később ismertem meg, és jöttem rá, hogy kiváló tudós. A debreceni egyetemi hallgatók messzemenően kedvesebbek voltak, és több figyelmet szenteltek ránk, mint később a budapestiek, igaz, pénzük alig volt. Ezért kicsit nélkülöztünk és éhesek voltunk, de alapjában véve jó volt minden. Mi volt a bajom? Talán kicsit komolyabb voltam, mint a társaim - és sohasem szerettem az izgága kivagyiságot. Voltak közöttünk, akik azzal kérkedtek, hogy mi - akkor volt a romániai magyarellenes pogrom - másokhoz képest milyen jól élünk Jugóban és milyen jól megvagyunk 35
