Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Bencze Erika: Magyarország fölfedezése (esszénovella)
idősebb lettem, rájöttem, a fiatalságukat. A fiatalságtól szépült meg annyira az a korszak. S ha bármit elismernek, életük csődjével szembesülnek. Az elprédáltság tényével. Én nem élhettem ilyen optimizmusban, a titoizmus idején, gyerekként, nem volt még önálló életem. A kilencvenes évek koszlottságát pedig még a fiatalságom sem szépíthette meg. Lyukas harisnyában, megvarrhatatlanul szakadt bugyiban nem érzed, hogy határtalan az élet. (Akkor kezdtem dolgozni egy általános iskolában. Oda-odaszóltunk egymásnak. Felszaladt a harisnyád. Jé, nem vettem észre. Mondtuk. Pedig hetekig ugyanabban jártunk. Korábban nem is tudtam, hogy van harisnyafelszedő tű.) A legrosszabb nem is a háború árnyéka volt (mi a peremén éltünk, úgy-ahogy megúsztuk - már akinek nem mozgósították erőszakkal a férjét vagy a fiát!), s nem is a marhavagonoktól való rettegés (a legszélsőségesebb háborús uszítok ezt is kilátásba helyezték számunkra; de nem is hittem el, hogy megtörténhet, meg nem volt még gyerekem, se egzisztenciám, azt gondoltam, ha kitelepítenek, hát majd megyek). Hanem a kilátástalanság! Néztük a tévét. Magyarországra akkor kezdett beáramlani a külföldi áru. Egy csokireklám alatt mindig kaparást éreztem a torkomban. Nem hittem el, hogy jöhet még olyan idő, amikor ehetek ilyen csokit. (Ma az összes külföldi eredetű csokiszelet közül ezt szeretem legkevésbé.) De nem voltam én sohasem nyavaly- gós és panaszkodós. Nem is értettem soha anyámat és Z.-t, akik ugyanahhoz a korosztályhoz tartoznak, miért szeretnek a szegénységgel dicsekedni... Anyám egy időszakban (ez még az ún. jó időkben volt!) mindig letagadta apám keresetének egy részét, hogy úgy tűnjék, nagyon kevés pénzből kell kijönnünk. Z. pedig szereti a mártírszerepet. Ha tényleg igaz volna, még akkoris elhallgatnám, mondtam nekik. Nem tudtam, hogy jön még időszak, amikor tényleg olyan nincstelenek leszünk, hogy a szó szoros értelmében ki lesz a seggünk. Ez azért nem volt borzasztó, mert általában érintett mindenkit. Kibírtuk. Jól megedződtünk. Megtanultunk túlélni. Hogy lehet cukor nélkül édes süteményt sütni, mélyhűtés nélkül húst tárolni, olajból és kanócból mécsest fabrikálni. Z. számára pedig ideális állapot volt. Élhetetlenségével még fokozta is a helyzetet. A szegénység legnagyobb előnye, hogy nincs felelősséged. Azért, mert nem boldogulsz, a hatalom, az állam, a kizsákmányolok, vagy valaki más a hibás. Mindig rettenetesen bosszantott, amikor honfitársaim ebből, azaz a kisebbségi léthelyzetből és a térséget sújtó szegénységből próbáltak, és sokszor sikerült is nekik, tőkét kovácsolni. Z. közeli rokonai (egy testvérpár) Ausztriába távoztak. Üldöztetettségükből annyi volt igaz, hogy egyiküket egy undok lícsány (likai szerb) többször is felhívta és fenyegette. Szerintem nem túl komolyan. Ötvenezer márkával mentek ki - többet akartak és szereztek. A másik testvért nem hívogatta senki telefonon, és csak ötszáz márkájuk volt. Legalább ötvenezret akartak. S lett. A legbosszantóbb azonban az, amikor egyesek a valódi (vagy megjátszott) tudatlanságukból igyekeznek előnyre szert tenni. Még a gyerekek, a diákok is hamar felismerik, az anyaországban elnézőbbek velük, ha azt mondják, mi ezt nem tanultuk, nem tudjuk, nagyon hiányos az oktatásunk, nem tudunk jól magyarul... Ki nem engedett bennünket jól megtanulni magyarul? Soha, soha nem voltam lojális a szerb-jugoszláv hatalomhoz (mondanám, még a titóihoz 32
