Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Bencze Erika: Magyarország fölfedezése (esszénovella)

tölti el, fiatal nője van, azt más szinteken szégyenli... Amikor meg már rájöttem, késő volt.)

A régi és meglehetősen rossz műszaki állapotban levő autónkkal mentünk. Izgultam. Hátha lerobban, s mi lesz velünk, de azért elmentünk vele. (Ma még a falu széléig se merészkednék egy olyan autóval.) Ami meglepett majd húsz évvel ezelőtt, hogy szegény 101-es még autónak számított odaát. Simán furikáztunk vele Budapest utcáin. Ma már nem lehetne. Hiába van kifogástalan műszaki állapotban levő, viszonylag új autóm (kikerült ugyanis Z. felügyelete alól, most szakember tartja karban!), kinyúlnak a nagy kocsikból (én ilyen fölényes mozdulatot sehol máshol nem láttam; nem a balkániak „baszódj meg"-et jelentő középső ujja, amit már én is mutattam másik autósnak; valami egészen más!), jelezve, hogy húzódj félre (mit húzódj! tűnj!) előlük. Ha nem számítana emberi gonoszságnak, talán azt mondanám, vissza is üt mindez a baleseti statisztikákból. Nem a mutogatás. Hogy sokaknak nincs elegendő felkészültsége a nagy és gyors autók vezetéséhez.

A Balaton Németország volt. Őszintén szólva, nem tudom, megvolt-e már akkor a nagy piknik. Valószínű. Elég gyanakvóan fogadtak bennünket, magyarul beszélőket, még akkor is, ha épp nem tudták, hogy határon túliak vagyunk. Gondolom, nem voltak biztosak benne, hogy ki tudjuk fizetni a számlát. Ezért később mindig kárörömmel hallgattam a híreket, hogy egyre inkább elmaradoznak a tópartról a német turisták, a hazaiakat pedig - évek hosszú sorát jelentő mellőzések után - elveszítették. Nem, nem vagyok én idegengyűlölő. Kisebbségiként jól megtanultam a leckét. Hogy mit jelent a másság. S tisztelem is. (Még a cigánykérdést is másként látom. Nem az asszimilációs megoldásban. Az a jó roma, aki felveszi az államalkotó nemzet szokásait, s elfelejti saját nyelvét és kultúráját? Egy ilyen felfogásra mondták a milosevici időkben a siptárok: „Nem akarunk becsületes albánok lenni!" Mert a hatalom szempontjából az árulók, a behódolok voltak a becsületesek. De ez egy más és súlyos téma!) Azért meglepődtünk 1990-ben, amikor beléptünk a Pilvaxba. Nem is szóltak hozzánk magyarul a pincérek, aztán meg csak azt nem kérdezték, hogy mit akarunk. Hát sokat nem akartunk, mert nemigen volt pénzünk. De azért jókat nevettem, mert eszembe jutott, mit szólna ehhez Petőfi meg Jókai; ez utóbbinak több regényében is „szabadíts meg a némettől" betoldással mondják a miatyánkot...

Budapest földjére másodszor léptem életemben, Z. már akkor sem tudta hányadszor. Ő még a jugomagyar hurráoptimizmus fia, aki megélte az illúziót, majdnem vagy teljes egészében hitte is, hogy szabadok, boldogok és gazdagok vagyunk. Az anyaországhoz viszonyítva Nyugat. Szállóigévé vált ez a mondat. Azt nem hiszem, hogy így mondták: anyaország. Talán: „a magyarokhoz" képest. Mert ők még éreztek valamiféle distanciát. Vagy csak hinni akarták. Hogy lehet egy álomhaza. Amit Jugoszláviának hívnak. S nem kell nekünk a másik. Volt már, hogy a sírásig jutottunk a vitában emiatt. Eleinte nem értettem - van közöttük nagyon jó barátom is - ezeket a titosiratókat. Főleg az agresszivitásukat, ahogy rád támadnak. Mit védelmeznek? Először azt gondoltam, az illúzióikat. Ahogy

31